Öngyilkos merénylet volt a londoni buszrobbantás

Hat házat kutattak át a londoni terrortámadások elkövetői után kutató nyomozók, egy embert letartóztattak. Az egyik ház ajtaját be kellett robbantaniuk, és egy, a merényletekkel összefüggésbe hozható autót is felrobbantottak a rendőrök Lutonban. A rendőrök szerint mind a négy merénylő meghalt, és bizonyossá vált, hogy az emeletes buszt öngyilkos merénylő robbantotta fel.

Egy embert letartóztattak Észak-Angliában a július 7-i londoni merénylettel összefüggésben, közölte a CNN a brit antiterrorista erők vezetőjére, Peter Clarkra hivatkozva. A BBC úgy tudja, az egyik feltételezett merénylő rokonát tartóztatták le kedden Yorkshire-ben.

A rendőrség Leedsben hat házat kutatott át a londoni robbantók nyomait keresve. Az egyik ház kapuját be kellett robbantani. Lutonban, London közelében is ellenőrzött robbantást kellett végrehajtani. A rendőrök egy olyan autót robbantottak fel, aminek köze lehetett a támadásokhoz.

Kedden este riadót rendeltek el a brit törvényhozás alsóházában - jelentette az MTI. A rendőrség szóvivője nem közölte, hogy kiürítették-e az épületet, sem azt, hogy miért rendeltek el riadót. A riadókészültséget néhány óra múlva feloldották.

Mind a négy merénylő életét vesztette a Travistock téren felrobbantott buszban, jelentette kedden a Sky News a rendőrségre hivatkozva. A hatóságok korábban valószínűtlennek tartották, hogy öngyilkos merénylet történt, a nyomozás adatai azonban ezt a teóriát erősítették meg.

Fej nélküli holttest


Klikk a képre!
A hatóságok kedden kezdték komolyabban vizsgálni a buszon talált két holttestet. Bár a hatóságok korábban valószínűtlennek nevezték, hogy öngyilkos merénylet történt, gyanússá vált, hogy a két áldozat a jelek szerint a bomba közvetlen közelében ült. Egyikük feje a robbanásban lerepült, ez az izraeli tapasztalatok szerint öngyilkos merényletre utal.

Profi eszközöket használtak

Nem házi készítésű pokolgépet, hanem nagy hatásfokú katonai robbanószert használtak a londoni merényletekhez a terroristák, írja a londoni Times. A lap értesülései szerint a robbanószert a Balkánról csempészhették Nagy-Britanniába. "Katonai robbanószerre gyanakszunk, ami felettébb aggasztó" - nyilatkozta a lapnak Cristophe Chaboud francia főfelügyelő, aki segíti a Scotland Yard nyomozását.

A buszon történtek vizsgálata mellett a rendőrség a bombagyártó műhely felkutatásán dolgozik leginkább. A Times értesülései szerint a rendőrök arra gyanakszanak, hogy a műhely egy teherautó, vagy egy garázs lehetett.

Szigort követel a vidék

A csütörtöki négyes merénylet áldozatainak száma a hivatalos adatok szerint ötvenkettőre emelkedett, de még mindig újabb halottak felbukkanására számítanak. A Times értesülései szerint a rendőrség hetvennégy család mellé rendelt rendőrségi összekötőt.

A Times közvélemény-kutatása szerint a londoni merényletek megerősítették a brit közvélemény terrorista-ellenes hangulatát. A felmérés szerint jelenleg kilencven százalékos a támogatottsága Tony Blair a rendőrséget plusz jogkörökkel felruházni akaró tervének. A megkérdezettek a bevándorlási jogszabályok és a határellenőrzések szigorítását is támogatják. A felmérés szerint a szabadságjogok a terrorizmus elleni harc érdekében történő korlátozását leginkább a vidékiek támogatják, a megtámadott Londonban jóval alacsonyabb a szigorítások támogatottsága.

A londoni merényletek miatt szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a Nagy-Britanniában állomásozó amerikai katonai alakulatoknál. A tizenkétezer, főként a légierő kötelékében szolgáló amerikai katonát parancsnokaik eltiltották a Londonba utazástól, jelentette a BBC.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58