Friderika
12 °C
29 °C

Kormánybuktatásra készül Lengyelország

2007.10.20. 10:16
Hiába kampányolt a közszolgálati médiát kisajátítva, a korrupcióellenes elitügynökséget politikai céljai szolgálatába állítva a kormányzó Jog és Igazság Lengyelországban, az utolsó héten elhúzott a Polgári Platform. A lengyelek megelégelhették a Kaczynski-ikrek sajátos politikai stílusát, inkább a hasonló nézeteket civilizáltan képviselő Donald Tusk mellé álltak, így az abszolút többség sem elképzelhetetlen.

Egy hét alatt nagyott fordult a világ Lengyelországban. Egy hete még fej-fej mellett haladt a kormányzó Jog és Igazság (PiS) és ideológiai ikertestvére, a Polgári Platform (PO). A választások előtt négy nappal felvett, csütörtökön publikált közvéleménykutatások azonban már a PO döntő fölényét mutatták, igazából csak az a kérdés, hogy a 8-14 százalékos előny elég lesz-e az abszolút többség megszerzéséhez a vasárnapi parlamenti választásokon.

Az alapvetően biztonságpolitikával foglalkozó, de lengyel édesanyja révén személyesen is érintett Tálas Péter a Pentor közvélemény-kutató október 16-17-én készült felmérésére alapuló számításai szerint ez könnyen megválaszolható: meglesz. A PO 43 százalékos szavazataránnyal 233 helyet szerezhet, a PiS 29 százalékkal 149-et.

A parlamentbe a kutatás szerint még biztosan bejut a kommunista utódpárt és az egykori Szolidarításból kiszakadt balliberálisokból álló Baloldal és Demokrácia (LiD), 16 százalékos - növekvő - támogatottsággal 68 helyet szerezhetnek. A történelmi - azaz már a kommunista időkben is működő és együttműködő - parasztpárt, a PSL 6 százalékkal épphogy bejuthat a parlamentbe, ahová ezzel az eredménnyel 8 képviselőt delegálhatna. A két szélsőséges párt, a balpopulista Önvédelem és a jobboldali Családok Ligája felmorzsolódott a kormányzásban, két százalékon állnak. A lengyel parlamentben két német kisebbségi képviselő is helyet kap, azaz az abszolút többséghez 231 képviselői hely kell.

Esetleg koalícióban

A GFK Polonia szintén csütörtökön publikált felmérése ennél egyel izgalmasabb versenyt ígér. Eszerint a PO 34 százalékos támogatottsággal 195 helyet, a PiS 26 százalékkal 149-et, a LiD 12 százalékkal 68-at, a PSL 8 százalékkal 46 helyet szerezhet. Az Önvédelem és a Családok Ligája eszerint a kutatás szerint sem közelíti meg az ötszázalékos küszöböt. A GFK felmérése annyiban módosítja a képet, hogy a PO koalícióra kényszerülhet, de az abszolút többséghez elég a PSL támogatását megszerezni, márpedig a két párt már a választás előtt jelezte együttműködési készségét, mondta Tálas, aki a két nagy jobboldali párt nagykoalícióját teljesen kizártnak tartja, már csak a két párt vezetőinek súlyos személyes konfliktusai miatt is. Nagykoalíció szerinte csak különösen szoros választási eredmény esetén születhet, de erre a felmérések szerint kevés az esély.

Jaroslaw Kaczynski és a párt három minisztere

Az utolsó hétig szoros kampányt négy esemény - három tévévita és egy (ál)korrupciós botrány - fordíthatta a kormányzó PiS-től inkább stílusában eltérő PO javára. A gazdaságpolitikai nézetei miatt liberálisnak elkönyvelt, konzervatív jobboldali párt vezére, Donald Tusk Kaczynski miniszterelnökkel felmosta a padlót, de a kormányfőt szintén megalázó, baloldali Aleksander Kwasniewskinél is meggyőzőbb volt.

Korrupt korrupcióellenesek

Igazán azonban Beata Sawicka esete fordíthatta el a lengyeleket Kaczynskiéktől. A korrupcióellenes harcot hirdető PiS által létrehozott, nyomozati jogkörrel is rendelkező Központi Korrupcióellenes Ügynökség (CBA) a választási kampány utolsó előtti hetére időzítve hozott nyilvánosságra felvételeket Sawickáról, amint éppen korrumpálják. Hamarosan azonban kiderült, hogy a CBA fedett ügynöke előbb elcsábította a politikusnőt, utána próbálta megvesztegetni, azaz valójában nem tettenérés, hanem csapdába csalás történt.

És ez nem is az első mellélövése a CBA-nak. Hiszen az előrehozott választásokhoz vezető kormányválságot is egy hasonló eset robbantotta ki, amikor a korrupcióellenes ügynökök maguk próbálták korrumpálni, így tőrbe csalni Andrzej Lepert, a balpopulista Önvédelem agrárminiszter elnökét.

Donald Tusk és Aleksander Kwasniewski egy választási televíziós vitán

Azaz a PiS-kormány politikai zsarolásra használja a többre hivatott CBA-t, miközben saját politikusai is súlyos ügyekbe keveredtek. Nem sokkal a választások kiírása előtt tartóztatta le a rendőrség a korrupciós ügyekbe keveredett Janusz Kaczmarek belügyminisztert és a PiS-hesz szintén közel álló Konrad Kornatowski országos rendőrfőkapitányt is. Kaczmarek tűzközeliségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a lengyel alkotmány szerint a belügy-, a külügy- és a nemzetvédelmi minisztert a kormányfő az államfővel közösen jelöli - azaz kinevezését mindkét Kaczynski támogatta.

Lech kellemetlenkedhet

Ha már az államfőnél tartunk, meg kell említeni, hogy Lech Kaczynski még akkor is kellemetlenné teheti a PO dolgát, ha az abszolút többséget szerez. A fent említett kinevezési jogkör mellett ugyanis megvétózhatja a törvényeket is, az elnöki vétót pedig csak kétharmados többség írhatja felül a törvényhozásban. Igaz, a közvélemény-kutatások szerint a PO-nak és a PSL-nek ez a LiD külső támogatásával meglehet.

A PiS-től az utolsó héten nem csak a PO-hoz, de a LiD-hez is átvándoroltak szavazók. Ennek egyik oka lehet, hogy a PO és a PiS között, mint már említettük, igazából csak stílusbeli különbség van. Ez azonban jelentős. A PiS erősen centralizált államot akart építeni, igaz, populista gazdasági ígéreteivel szemben kormányon liberális gazdaságpolitikát vitt.

Lech Kaczynski

Diktatórikus vonzalmai igazán csak a kampányban mutatkoztak meg, ahol a közszolgálati média teljes uralására törekedett. Ez azonban már az MDF-nek is visszafele sűlt el az 1994-es magyarországi kampányban, pedig akkor és itt a közszolgálati adókon kívül nem voltak országos kereskedelmi csatornák, Lengyelországban viszont médiapluralizmus van. Ennek ellenére Kaczynskiék mintha különös gondot fordítottak volna rá, hogy a létező összes független médiummal összevesszenek, módszerként a vezető újságírók személyes támadását választották.

De akármivel próbálkoztak, a végén rosszul sűlt el. Az agresszív kampányban mozgósított lakosság - hetven százalékos részvételre számítanak, ami majdnem duplája az utolsó választás 40 százalék körüli részvételi arányának - látszólag megelégelte a PiS botrányos országlását. A békésebb - értsd: zsarolásmentes - európai politikát, a népszerű korrupcióellenes program botránymentesebb folytatását és kapitalista piacgazdaságot ígérő PO abszolút többségét talán csak az akadályozhatja meg, ha rejtőzködő szavazók tömegeiről derül ki, hogy titkon a PiS-t vagy a Családok Ligáját támogatják.