Washington katonákat kért az iraki háborúhoz Londontól

Nagy-Britannia megkapta a fölkérést Washingtontól katonák küldésére egy esetleges Irak elleni katonai fellépéshez - jelentette be szerdán a védelmi miniszter.
A védelmi minisztérium szerdai londoni sajtóértekezletén a tárca vezetője nem volt hajlandó részleteket elárulni az amerikai felkérésről, mondván: a parlament alsóházában az iraki válságról hétfőre tervezett vitában kívánja ismertetni azt. Hangsúlyozta, Nagy-Britannia felkészült egy esetleges Irak elleni háborúra, a kormány azonban még nem hozott döntést a brit részvétel méretéről.

Hoon szerint a hivatalos washingtoni kérés nem jelenti azt, hogy elkerülhetetlen egy Irak elleni háború. Arra figyelmeztette viszont az iraki vezetést, hogy az ország légi tilalmi övezeteiben járőröző brit és amerikai repülőgépek elleni támadások "hatással lesznek annak megítélésére", miként teljesíti Irak az ENSZ határozataiban előírt kötelezettségeit. Emlékeztetve arra, hogy a Biztonsági Tanács értékelni fogja a leszerelési követelések megvalósítását, kijelentette: meghatározó lesz az, hogy az iraki erők támadják a légi tilalmi övezetben humanitárius feladatokat ellátó erőinket.

A tűzoltók sztrájkjukkal akadályozzák az előkészületeket

Sir Michael Boyce vezérkari főnök a sajtóértekezleten aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a brit tűzoltók országos munkabeszüntetései aláássák egy Irak elleni katonai akció előkészületeit. A vezérkari főnök kijelentette, hogy a következő hetekre tervezett háromszor nyolcnapos sztrájk túlterheli a hadsereget, mivel a tűzoltók helyettesítése a hadsereg 19 ezer katonáját - a hivatásos hadsereg egyötödét - vonja el a mindennapi védelmi feladatok ellátásától.

Brit sajtóértesülések szerint az amerikai stratégák mintegy 15-20 ezer brit katona részvételével számolnak egy Irak elleni háborúban. A brit hadsereg 7. páncélos dandárjára épülő erőkben részt vennének a haditengerészet és a légierő egységei, köztük a különleges erők, az SAS katonái is.

Az iraki háborúban való brit részvétel kérdése minden bizonnyal fontos téma lesz Tony Blair brit kormányfő és George Bush amerikai elnök kétoldalú találkozóján a NATO prágai csúcsértekezletének keretében. A Prágában tartózkodó amerikai elnök egy szerdai sajtónyilatkozatában megerősítette, hogy hazájának eltökélt szándéka Irak békés úton vagy erőszakkal történő lefegyverzése. Bush felszólította a NATO-szövetségeseket, hogy csatlakozzanak egy Irak lefegyverzése céljából létrehozandó nemzetközi koalícióhoz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04