Erdőtűz a Los Alamos-i bombagyár közelében
Emberek százai voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat |
Emberek százai voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat az Ruidosoban is, mivel a tűz már a települések közvetlen közelében ég, megperzselve, vagy leégetve a kerítéseket. A helyi tűzoltóság kiegészülve a környéken dolgozó kollegáikkal és az önkéntesekkel, folyamatosan telepíti ki a veszélyeztetett területen lakókat. A másik, északkeletről érkező bozóttűz miatt gyakorlatilag leállt a Los Alamos-i kutatólaboratórium munkája, több mint 2000 dolgozót kértek az otthonmaradásra a vezetők. A környező településeken két napja minden intézmény zárva van.
A kutatóintézet szóvivője John Gustafson igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy a tűz semmilyen komoly károkat nem okozhat az intézményben, a kísérletekhez használt veszélyes anyagokat megfelelően tárolják, katasztrófától nem kell tartani. Igaz, hogy a tűz fél kilométerre is megközelített néhány robbanószereket tároló bunkert, de azok tűzbiztos beton, illetve fémborítása, valamint az őket körülvevő földrakások akkor is megóvták volna őket, ha a tűz néhány méterre ég. Szerencsére a tűz a radioaktív anyagok raktárát messze elkerülte, legalábbis idáig.
A kivezényelt 500 tűzoltó jelenleg is küzd a tűzzel. Az időjárás egyelőre nagyon kedvezőtlen, az erős szél tovább sodorja a tüzet, amely rossz esetben valóban a kutatóintézetet fenyegetheti, habár a benne tárolt eszközök és veszélyes anyagok biztonságban vannak. A bozóttűz eddig 800 ezer dollár kárt okozott és amennyiben az időjárás továbbra sem kedvez az oltásnak, elképzelhető, hogy az 1996-os Los Alamos-i katasztrófánál is nagyobb kárt okozhat, amikor is több mint 6000 hektár erdő pusztult el.