Mária
17 °C
29 °C

Rejtve maradhat Malina Hedvig igaza

2007.10.16. 10:43
Roman Kvasnica, a nyitrai magyar egyetemista, Malina Hedvig ügyvédje szerint kevés az esélye annak, hogy a lány igaza valaha kiderülhet. "Minden jel arra mutat, hogy itt előre megszervezett titkosszolgálati akcióról van szó, amelyet felsőbb érdekek irányítanak" - fogalmazott az ügyvéd a pozsonyi Új Szónak adott nyilatkozatában.

A Nyitrán bántalmazott magyar egyetemista, Malina Hedvig ügyvédje borúlátóan nyilatkozott annak esélyéről, hogy a védence igaza valaha is kiderülhet, mert úgy ítéli meg, a jelek szerint Hedvig előre megszervezett titkosszolgálati akció áldozata.

Roman Kvasnica az Új Szó című pozsonyi lap keddi számában úgy fogalmazott, kezdettől fogva tapasztalta, hogy a sértett személye, bizonyítékainak súlya eleve, már a támadás napján sem volt fontos. Mint mondja, itt már rég nem a jogról, nem is a cáfolhatatlan tényekről, hanem arról van szó, hogy politikai szempontból éppen mi felel meg azoknak, akik a hatalmat gyakorolják.

Felsőbb érdekek

"Minden jel arra mutat, hogy itt előre megszervezett titkosszolgálati akcióról van szó, amelyet felsőbb érdekek irányítanak" - fogalmazott az ügyvéd. Fejtegetése szerint, ugyan mi mással lehetne magyarázni, hogy "védencének vádlottként, az ellene folytatott eljárásban kellene bizonyítania, hogy valóban sérelem érte, miközben azt sem tudja, mivel vádolják."

Kvasnica emlékeztet, az országos rendőrfőkapitány is beismerte, hogy Hedviget valaki megtámadta, és a támadás ügyében folytatott vizsgálatot a legfőbb ügyész is törvénytelennek nevezte. A hatóságok ennek ellenére sem rendeltek el új vizsgálatot a törvénytelen vizsgálat korrekciójaként, hanem egy volt titkosszolgálati ügynök lakossági feljelentése alapján vádat emeltek Malina Hedvig ellen, mert azzal gyanúsítják, hogy a támadásáról tett feljelentő vallomásában félrevezette a hatóságot.

A legfőbb ügyészség felülvizsgálatának ellenmondásairól az ügyvéd azt mondja: "Az ő jogértelmezésük szerint az ellene (Malina Hedvig ellen) folytatott bűnvádi eljárásban helyrehozzák (saját) hibáikat, és a bíróság majd eldönti, kinek volt igaza. De kérdem én, mikor és ki fogja végre kivizsgálni: kik és miért támadták meg Malina Hedviget?"

A feljelentők sem segítettek a lányon

Malina Hedviget, a Nyitrán tanuló csallóközi magyar egyetemistát - állítása szerint - tavaly augusztus 25-én két ismeretlen bőrfejű azért támadta meg, mert magyarul beszélt. A rendőrség két hétig kereste a támadókat, majd az ügyet azzal zárta le, hogy semmilyen támadás nem történt, a lány hazudik, a bántalmazásáról szóló történetet maga találta ki, és feljelentésével megtévesztette a nyomozó hatóságot, amiért öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a bíróság.

A Malina Hedvig elleni eljárás két lakossági feljelentés alapján, annak gyanúja miatt indult, hogy a lány hamis állításaival rontotta hazája jó hírnevét. Az egyik feljelentő időközben öngyilkos lett, a másikról, Peter Korcekről kiderült, hogy korábban a szolgálat tisztje volt, de őt máig nem hallgatták ki.

Malina Hedvig ügyvédje Korcek kihallgatását szeretné elérni, és választ keres arra is, vajon az aktából hová tűnt Korcek feljelentése. Tudni szeretné azt is, hol vannak, mit tartalmaznak azok a szintén eltűnt titkosszolgálati jelentések, amelyekben a szolgálat Szlovákia legfőbb közjogi méltóságainak, a házelnöknek, az államfőnek és a kormányfőnek írt Malina Hedvig ügyéről. Az ügyvéd felveti azt is, hogy mennyi lehet az eltűnt jelentések "igazságtartalma, és ha hazugságokat tartalmaznak, mi lehetett azokkal a céljuk".