Markó Béla a szavazás előtt elmondott programbeszédét arra a gondolatra építette fel, hogy a romániai magyar közösségnek Magyarországgal és a románokkal együtt kell küzdenie egy lakhatóbb, élhetőbb országért, ezen belül egy svájci mintájú Erdélyért, egy fokozatosan erősödő Európai Unióért. Emlékeztetett arra, hogy Románia európai uniós belépésével lezárult egy korszak, mostantól formailag is nagyobb az egymásra utaltság az európai nemzetek, népek, országok között.
"Függünk Magyarországtól, de Magyarország is függ tőlünk. Nem csupán Romániától, hanem tőlünk erdélyi magyaroktól is. Hiába dugja struccként homokba a fejét egyik-másik magyarországi politikus, mert ha mi jól intézzük dolgainkat, ez Magyarországnak is segít, ha pedig elakadunk, ez bizony országaink közti feszültségforrás lesz azonnal" - hangsúlyozta a szónok.
Mint fogalmazott, küzdeni kell egész Erdély fejlesztéséért, vissza kell adni Erdély rangját, súlyát Románián belül, hangsúlyozva azt is, hogy mindezzel az RMDSZ nem az egységes állam eszméjét kérdőjelezi meg.