Madámot raboltak az iszlamista diáklányok

Elrabolták egy bordély tulajdonosát, valamint lányát és menyét egy iszlámábádi medresz diáklányai. A rendőrség nem akart fellépni az iszlamsitákkal szemben, amikor mégis megtette, az iszlamisták két rendőrt is elraboltak.

Több tucat, burkába öltözött iszlamista diáklány rohant le egy iszlámábádi bordélyt és elrabolta a tulajdonost, jelentette a BBC. A diákok a Dzsamija Hafsza medresz tanulói voltak, kedd este rohanták le a pakisztáni bordélyházat. Mint mondták, erre az iszlám törvények alapján joguk volt, hiszen meg kell akadályozniuk az erkölcstelenséget.

A BBC helyi tudósítója szerint most először történt a tálibokat idéző akció Pakisztán fővárosában. Az ország nyugati határvidéke ugyanakkor szinte már teljes egészében a vallási fanatikusok befolyása alatt áll.

És a fővárosban is már hetek óta érezhető a feszültség. A Dzsamija Hafsza diákjai és a rendőrök már majdnem összecsaptak. Akkor felfegyverkezett diákok akadályozták meg a hatóságokat abban, hogy lebontsanak egy illegálisan épült mecsetet.

Kedden egy bordély bezárását követelték, és amikor ezt a tulajdonos nem tette meg, lányával és menyével együtt elrabolták. A jelentések szerint a rendőrséget nem igazán érdekelte az eset, de végül mégiscsak nyilvántartásba vették az ügyet és a medresz két női tanítóját őrizetbe vették.

Erre válaszolva a medresz tanulói két rendőrt is elraboltak. A rendőrök nyilatkozhattak a sajtónak, elmondásuk szerint jól bánnak velük, még mobiltelefonjaikat sem vették el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31