További Külföld cikkek
Nem várható gyors döntés
A felperesek ügyvédje, Igor Trunov arról számolt be hétfőn, hogy a tverszki bíróság valószínűleg egyesíti az ügyeket, és már kedden hozzákezd az iratok tanulmányozásához. A jogász óvott azonban attól, hogy a felperesek gyors döntésben reménykedjenek, mert Oroszországban átlagosan 3 évig tart egy polgári per. Trunov szerint azért Moszkva városát jelölték meg alperesként, mert a terrorizmus elleni harcról szóló orosz törvény az adott régiók felelősségét mondja ki a terrorcselekmények kapcsán. Szerinte az orosz kormányt csak a túszdráma külföldi áldozatai perelhetnék be. Az ügyvéd azt javasolta, hogy az állami duma oly módon módosítsa az említett törvényt, hogy a terrorakciók áldozatainak hozzátartozóit és a túlélőket ugyanazok a jogok illessék meg, mint a háborúk hősi halottait és veteránjait.
Ki fizet, és mennyit?
Vlagyimir Platonov, a moszkvai duma elnöke viszont a törvény azon paragrafusára hivatkozott, hogy a szövetségi kormánynak kell helytállnia, amennyiben az adott régió nem képes erre. A politikus szerint a nagy összegű követelések és a több száz érintett miatt most éppen ez az eset áll fenn: a város egyszerűen nem fizethet ki ennyi pénzt a "moszkvaiak zsebéből". Az orosz kormány és a moszkvai városatyák döntése értelmében az áldozatok hozzátartozói családonként 100 ezer rubelt (mintegy 800 ezer forint), a túlélők pedig fejenként 50 ezer rubel támogatást kaptak. A terrorcselekmény során megsemmisült vagy elveszett értéktárgyakért 10 ezer rubeles összeghatárig vállalt felelősséget az állam. A főváros fizette a temetések költségeit is, a túlélők pedig ingyen vehetik igénybe a legjobb oroszországi szanatóriumokat és üdülőket utókezeléseikhez.
Gyárosok a túszokért
Arkagyij Volszkij, az orosz gyáriparosok és vállalkozók szövetségének elnöke hétfőn jelentette be, hogy a testület tagjai 30 millió rubelt adtak össze a túszok, illetve hozzátartozóik megsegítésére, valamint a "Nord-Ost" musical újbóli színpadra állítására. A tragikus október 23-i előadás után az egész világon megismert orosz zenés darab felújítására állami forrásokat is ígért az állami duma.