Százezrével hagynák el Nagy-Britanniát a muzulmánok

Hatalmas sokkot okoztak a londoni terrortámadások a brit muzulmánoknak. A több mint egymillió muzulmán kétharmada fontolgatja az ország elhagyását. A terroristákat mintegy ötvenezren támogatják.

Százezrével hagynák el Nagy-Britanniát a muzulmánok, derült ki az ICM közvélemény-kutató felméréséből, amely a Guardian felkérésére készült. A július 15-17-e között - tehát az ötvenkét halálos áldozatot követelő első robbantássorozat után, de a félresikerült július 21-i terrortámadások előtt - készült kutatásban a megkérdezett muzulmánok 63 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fontolgatja az ország elhagyását.

A távozást inkább a harmincöt évnél idősebbek fontolgatják, ami azért is meglepő, mert a megkérdezettek 56 százaléka bízik abban, hogy gyermekeire jobb jövő vár Nagy-Britanniában.

Nagy-Britanniában a becslések szerint 1,6 millió muzulmán él, közülük 1,1 millióan 18 évnél idősebbek. Azaz a kutatás adatai szerint több mint hatszázezer brit muzulmán fontolgatja az ország elhagyását. Ennek egyik oka lehet, hogy a támadások óta eltelt időszakban muzulmánok tízezreit érte rasszista atrocitás. A megkérdezettek ötöde nyilatkozott úgy, hogy őt vagy családtagját muzulmán volta miatt zaklatták.

A rendőrség a londoni terrortámadások óta eltelt időszakban 1200-nál is több iszlámellene indíttatású rasszista bűncselekményről értesült. Ezek többségében verbális sértegetések voltak, de egy gyilkosság ügyében is nyomozás folyik, írja a Guardian.

A muzulmánok elsöprő többsége, a megkérdezettek nyolcvan százaléka szerint a londoni merényletek Nagy-Britannia iraki szerepvállalásával vannak összefüggésben, áll az ICM jelentésében. A megkérdezettek ötvenhét százaléka szerint a muzulmán vallási és közösségi vezetők is hibásak, amiért nem tudták kiszűrni a szélsőségeseket. Ez az arány a teljes brit lakosság körében 68 százalék.

Ötvenezer öngyilkos merénylő országa?

A kutatás legriasztóbb adata, hogy míg a londoni terrortámadásokat alig pár ezer muzulmán támogatta, a megkérdezettek öt százaléka tartana jogosnak egy jövőbeni terrortámadást. Ugyanakkor a nagy-britanniai muzulmánok kilenc tizede elítéli az erőszak politikai alkalmazását. Közel ekkora arányban vélik úgy, hogy a muzulmán vezetőknek segíteniük kell a rendőröket a szélsőségesek kiszűrésében, írja a Guardian.

A muzulmánok többsége kiutasítaná az országból a külföldi, éppen ezért szélsőségesebb hitszónokokat, igaz, jelentős ellentábor, 38 százalék ragaszkodna hozzájuk. A teljes brit lakosság héttizede utasítaná ki a külföldi hitszónokokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31