A tartományi miniszterek véleményét osztja Franz Müntefering, a párt frakcióvezetője is, akit a hétfői pártelnökségi ülésen erősen kritizált a kancellár. A kiszivárogtatott hírek szerint a megbeszélésen Schröder azt is kijelentette, ha valaki úgy gondolja, hogy jobban végezné el helyette a kancellári munkát, az nyugodtan vegye át a stafétabotot. Ezt a kijelentést a forrongó belpolitikai helyzetben a német média úgy értékelte, hogy a kancellár áttételesen felajánlotta lemondását. Wolfgang Clement gazdasági miniszter szerdán elismerte, hogy a kancellár tett ilyen kijelentést, de mint mondta: "A felhívásra senki sem jelentkezett." "Senki sem gondolta komolyan, hogy a kancellár lemond."
Schröder mindent cáfol
Maga a kancellár szerdai közleményében szintén leszögezi, nem áll szándékában a távozás. "Ki kell ábrándítanom mindenkit, aki ebben bízott, és mindenkit megnyugtathatok, aki emiatt aggódott." - nyilatkozta Schröder. Arra a felvetésre, hogy két nappal ezelőtt még a lemondással fenyegetőzött, nem volt hajlandó reagálni. Vitatta azt a hírt is, miszerint súlyos ellentétek lennének közte, és a frakcióvezető között. A kancellár megértésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a tartományi vezetők a vagyonadó bevezetése mellett kardoskodnak. Mint mondta: "Én is így tennék a helyükben." Azonban hozzátette, végül úgyis az történik, "amit a kancellár jónak lát".
Kiábrándítás, vagy megnyugtatás?
Hogy a többség kiábrándul, vagy megnyugszik Schröder kijelentését követően, azt nehéz eldönteni. Tény azonban, hogy már a koalíciós partnerekkel, a zöldekkel is problémák vannak, egyre több a kormányon belüli ellentét.
A csatlakozni vágyó országokat - köztük hazánk is - mindenesetre negatívan érintették a jelenlegi németországi folyamatok. Ugyanis Schröder kancellár volt az, akinek javaslatára mintegy kétmilliárd euróval csökkentették a csatlakozási keretet.