A napokig tartó zavargások után megkezdték az Ungdomhuset ifjúsági ház lebontását Koppenhágában. A négyemeletes ifjúsági ház 25 évig az anarchisták, punkok, újbaloldaliak gyülekezőhelye volt, de 2001-ben a városvezetés eladta egy evangélikus vallási közösségnek.
A balos mozgalmak nem vettek tudomást az eladásról, és továbbhasználták a foglalt házat. A hatóságok a múlt csütörtökön kezdtek hozzá az épület kiürítéséhez, ez véres zavargásokhoz vezetett.
Az Ungdomhuset környékén napokig barrikádharcok folytak, a hatóságok hétszáz zavargót, köztük száz külföldit vettek őrizetbe. A zavargók főként Németországból kaptak erősítést, ahol a foglaltház-mozgalom és az újbalos autonóm-mozgalom is erős.
A dán rendőrség a szokotnál határozottabban és keményebben lépett fel. Bár Dániában sem példátlan a baloldali tüntetők és a rendőrség összecsapása, ilyen mértékű, több napig tartó zavargásokra és kemény rendőri fellépésre még nem volt példa, jellemző például, hogy a rendőrök páncélozott járműveket is bevetettek a molotov-koktéllal védekező punkok ellen.
A bontásra hétfőn érkező munkások sisakjuk alatt maszkot viseltek és letakarták cégük logóit is, mert a tüntetők megtorlásától tartanak. A műveletet jelentős rendőri biztosítással kezdték el.
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon