Bernadett
0 °C
4 °C

Kiadnak Szerbiának egy vukovári mészárost

2008.04.15. 19:02
Kapcsolódók (9)
A norvég hatóságok négy héten belül kiadják Szerbiának Damir Siretát, aki a védelmi milícia tagjaként részt vett 200 hadifogoly megkínzásában és megölésében. A 44 éves férfi ellen a horvát és a szerb hatóságok nemzetközi körözést adtak ki, Norvégiában 2006-ban fogták el.

Norvégia kiad Szerbiának egy horvátországi szerbet, akit háborús bűncselekmények miatt köröznek a szerb és a horvát hatóságok, jelentette be kedden az oslói igazságügyi minisztérium.

Damir Siretát azzal gyanúsítják, hogy egy szerb félkatonai csoport tagjaként részt vett horvát hadifoglyok kivégzésében 1991 novemberében, Vukováron. A férfit távollétében egy horvát bíróság 12 évi börtönbüntetésre ítélte, de Belgrádban is eljárást folytatott ellene a háborús bűncselekmények ügyében ítélkező helyi törvényszék. A férfi ellen a horvát és a szerb hatóságok egyaránt nemzetközi körözést adtak ki.

Az 1998 óta Norvégiában élő Siretát 2006 novemberében fogták el a skandináv országban, a Horvátország által kiadott nemzetközi letartóztatási parancs alapján. Az illetékes oslói bíróság elutasította a horvát kiadatási kérelmet, a norvég kormány viszont a múlt héten pénteken - az igazságügyi minisztérium januári vonatkozó döntését jóváhagyva - úgy döntött, hogy kiadja Szerbiának a gyanúsítottat.

Az oslói kormány döntése precedenst teremtett, ugyanis a bíróságok eddig nem engedélyezték, hogy Norvégia területéről kiadjanak gyanúsítottakat külföldi országoknak. Knut Storberget igazságügyi miniszter kedden hangsúlyozta, hogy Norvégia nem lehet biztonságos menedékhely háborús bűnökkel gyanúsítottak számára. Közölte, hogy négy héten belül kiadják Szerbiának a 44 éves Siretát.

Miután Horvátország 1991-ben kiszakadt Jugoszláviából, a horvátországi szerb kisebbség Belgrád támogatásával elfoglalta és 1995-ig hatalmában tartotta az ország harmadát. A harcok idején, 1991-ben a kelet-szlavóniai Vukovár egyik kórházából a szerbek elhurcoltak 200 hadifoglyot, egy közeli sertéstelepen megkínozták, majd agyonlőtték őket.

Sireta a vukovári területi védelmi milícia tagjaként a gyanú szerint részt vett a mészárlásban. A szerbiai kiadatási kérelmet jóváhagyó norvég igazságügyi minisztériumi döntést megfellebbezve azt állította, hogy nem is volt Vukovár környékén a bűnök elkövetésének idején.