Lázadás Tony Blair ellen

Kormányzása során harmadszor lázadhat fel Tony Blair ellen saját pártjának balszéle. Most azonban nem kell kínos parlamenti bukástól tartania, mivel a konzervatívok egyetértenek a kormánnyal a nukleáris fegyverek modernizálásban. Hiszen szerdán nem a brit atomarzenál felszámolásáról, hanem használhatóvá tételéről szavaznak csupán.

Tíz éves kormányzása legkomolyabb lázadására számíthat Tony Blair a brit törvényhozásban, írja a BBC. Bár a munkáspárt baloldali képviselői már az iraki háború ellen is lázadoztak, most valószínűleg minden eddiginél egységesebben fognak saját kormányuk javaslata ellen szavazni.

A kormány tavaly kezdeményezte a brit atomarzenál, a Trident rakétarendszer modernizálását. A probléma elvileg egyszerűen katonai-technikai, a brit atomfegyverek elavultak, az elrettentő erejük fenntartásához nélkülözhetetlen modernizálásuk.

A Munkáspárt balszárnya és a Munkáspártnál is balrább tolódott Liberális Demokrata Párt azonban ellenzi az atomarzenál megújítását, ehhez pedig újbaloldali mozgalmak és környezetvédő csoportok, köztük a Greenpeace támogatását is megszerezték. Hétfőn már le is mondott Blair kormányának egyik tagja, mert ellenzi a miniszterelnök tervét.

Blairnek ugyanakkor nem kell aggódnia, mivel a Konzervatív Párt támogatásáról biztosította a kormány javaslatát.

A kormány szerint az atomarzenál megújítása húszmilliárd fontba (mintegy 7000 milliárd forintba) kerül majd, a terv ellenzői szerint inkább hetvenmilliárd font lehet a valós összeg.

A szavazás tétje egyébként egyszerűen írható le. A kérdés nem az, hogy Nagy-Britannia atomhatalom maradjon-e, hanem hogy ütőképes, vagy használhatatlan atomfegyverekkel rendelkező ország lesz-e. Azaz, nem az atomfegyverek leszerelése, hanem azok használhatósága a tét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31