Rudolf
2 °C
13 °C

Obama váratlan fohásza a Siratófalnál

2008.07.24. 07:55
Izraeli látogatása végén Barack Obama ellátogatott a zsidóság legszentebb helyére.

Előre be nem jelentett látogatást tett Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje a jeruzsálemi Siratófalnál csütörtökön virradat előtt, izraeli látogatásának végén.

A zsidó fejfedőt viselőt Obama a judaizmus legszentebb helyének számító Siratófal kövei között elhelyezte egy papírcédulára felírt fohászát. A hagyomány szerint a Siratófal réseiben hagyott üzenetek eljutnak a Mindenhatóhoz.

Eközben egy rabbi felolvasott egy zsoltárt, amely békére hív fel a szent városban. Egy zsidó hívő a közelben azt kiabálta az illinois-i szenátornak, hogy "Obama! Jeruzsálem nem eladó", illetve "Jeruzsálem a mi földünk!".

Barack Obama a Siratófalnál

Obama előző nap szilárd támogatás ígért Izraelnek, és fogadkozott, hogy elnökké választása esetén a közel-keleti békefolyamat fellendítésén fog munkálkodni.

A zsidók által Templom-hegynek nevezett téren valaha a - rómaiak által időszámítás szerint 70-ben lerombolt - második zsidó templom állt, amelyből csak a Siratófal néven ismert nyugati fal, a zsidóság szent helye maradt fenn.

A Siratófalnél tett látogatás után elhagyta Izraelt és Berlinbe indult az elnökjelölt. Barack Obama este nemzetközi körútjának első európai állomásaként a német fővárosban tart beszédet.