Vasárnap megkezdődött az orosz fegyveres erők és a német Bundeswehr közös gyakorlata, amelyen légideszant-ejtőernyős szakaszkötelékek vesznek részt. A gyakorlat fő célja a bosznia-hercegovinai és koszovoi békefenntartó tevékenység tapasztalatainak feldolgozása, a helyi konfliktusok kezelése során végrehajtandó együttműködés begyakorlása, a különböző régiókban megvalósítandó közös békefenntartó feladatok, többek között a nemzetközi terrorizmus elleni harc eljárásainak elsajátítása. Nyikoláj Sztaszkov altábornagy, az orosz légideszant csapatok törzsfőnöke közölte az ITAR-TASS hírügynökséggel, hogy a gyakorlatot két ütemben hajtják végre: először augusztus 11-12-én a német deszantosok látogatnak el az ivanovoi légideszant hadosztályba, majd augusztus 21-től 31-ig egy orosz ejtőernyős szakasz utazik ki Németországba. A gyakorlat tervében tábori foglalkozások, ejtőernyős ugrások szerepelnek, a részvevők ezen kívül megismerik a légideszantos egységek történetét és hagyományait. Sztaszkov kiemelte, hogy a közös orosz-német hadgyakorlat a "békepartnerségi" programban való résztvétel konkrét példája. Tavaly szeptemberben hasonló közös gyakorlatot tartottak Tula közelében az orosz és francia deszantosok.
Közös orosz-német hadgyakorlat

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25