Grúz belügyi csapatok a Pankiszi-szorosban

LENTA.RU

Grúzia megkezdte az anti-terrorista műveletet a Pankiszi-szorosban - vasárnap délben az összes települést megszállták a belügyi csapatok. A grúz belügyminisztérium közleménye szerint, amelyet a "Szabadság" rádió is idéz, a szorosba kb. ezer katonát vezényeltek. Zurab Cshaidze, a belügyminiszter első helyettese bejelentette, hogy a műveletben a belügyi csapatok tartalék alakulatai, valamint a rendőrség körzeti kapitányságainak mozgósított beosztottjai vesznek részt. Az első ütemben incidens nem történt. A BM sajtószolgálata közölte, hogy a művelet fő célja a körzetben kialakult helyzet stabilizálása. A sajtóreferens hangsúlyozta, hogy első sorban a törvénytelen fegyveres csoportosulások ellen lépnek fel, függetlenül attól, hogy azok helybéliek-e vagy csecsenek. A műveletet Koba Narcsemasvili belügyminiszter irányítja. Ugyancsak az Ahmeti körzetbe érkezett Gija Servasidze, a belügyi csapatok parancsnoka. A művelet határidejéről grúz hivatalos személyek csak annyit mondanak, hogy "a belügyi csapatok addig maradnak a szorosban, amig ez szükséges". Vasárnap az Ahmeti körzetben megkezdődöt a grúz hadsereg "Kaheti-2002" hadgyakorlata, a katonai alakulatokat szükség szerint a közelben lévő Pankiszi-szorosba irányíthatják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25