Az orosz parlament támogatja a Putyin-ultimátumot

NTV

Az Állami Duma képviselői egységesen támogatásukat fejezték ki Vlagyimir Putyin elnöknek szeptember 11-én a Grúziával való viszonnyal kapcsolatban tett nyulatkozatát illetően és felszólították a kormányt gazdasági szankciók bevezetésére. "Az orosz-grúz kapcsolatok helyzetéről" szóló határozatot, az orosz parlament alsóházának 348 képviselője szavazta meg, 18 ellenszavazat és egy tartózkodás mellett. A négy parlamenti bizottság vezetője által előterjesztett nyilatkozat-tervezetben a Duma aggodalmát fejezi ki az orosz-grúz viszony további romlása kapcsán, mivel "a grúz vezetés továbbra is elnézően bánik a Grúzia területén tartózkodó nemzetközi terroristákkal". Az orosz parlamenti képviselők szerint a terroristák tevékenysége következtében a grúz vezetés gyakorlatilag elvesztette az ellenőrzést országának egy része felett. A képviselők úgy vélik, hogy a grúz területről Oroszországba fegyveresen betörő banditák cselekedetei közvetlenül veszélyeztetik Oroszország lakosságának életét. A grúz fél pedig, véleményük szerint, folyamatosan elhanyagolja nemzetközi kötelezettségeit, amiket a terrorizmus elleni harccal kapcsolatban vállalt. A Duma nyilatkozata szerint "a grúz parlament is részese annak a politikai felelősségnek, ami a grúz vezetésnek a nemzetközi terrorizmus egyre növekvő veszélyével szembeni tétlensége miatt reá hárul". A képviselők nem tartják eléggé hatékonynak az EBEÉSZ megfigyelőinek tevékenységét sem az orosz-grúz határon. A kialakult helyzetben az Állami Duma szerint "az Oroszországi Föderáció elnöke jogosult meghozni a leghatározottabb döntéseket Oroszország biztonságának szavatolására és a nemzetközi terroristáknak Grúzia területéről az Oroszországi Föderáció területére való beszivárgásának megakadályozására". Ennek kapcsán az Állami Duma "teljes mértékben támogatja az Oroszországi Föderáció elnökének 2002. szeptember 11-én tett nyilatkozatában a nemzetközi terrorizmus veszélyére vonatkozó értékelését és az lyen veszély elhárításával kapcsolatban javasolt intézkedési tervet". Az ENSZ Alapszabály 51. cikkelyének megfelően Oroszország "hadműveletet folytathat a nemzetközi terroristák fegyveres alakulatai és kiképzési támaszpontjai ellen Grúzia területének azon részén, amelyet a grúz vezetés nem képes teljes mértékben ellenőrizni". A Duma javasolta a kormánynak, hogy "vizsgálja felül a Grúziának nyújtott gazdasági segélyek különböző formáinak további célszerűségét, beleértve a kedvezményes energiahordozó-szállításokat is". А kialakult helyzet kétségessé teszi "a barátsági, jószomszédi és kölcsönös biztonsági" orosz-grúz szerződés megkötésének lehetőségét. A nyilatkozat ilyen megfogalmazásban való elfogadása ellen szavaztak a "Jabloko" és a "Jobboldali Erők Szövetsége" parlamenti frakció képviselői, akik szerint a Duma nyilatkozata "túlságosan kemény és a két ország közötti feszültséget tovább gerjeszti".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25