500 fegyveres a grúz határnál - az orosz határőr-parancsnok szerint

LENTA.RU

Jelenleg az orosz-grúz határ csecsenföldi szakaszán, Grúzia területén 500-nál több fegyveres összpontosul, - jelentette ki pénteken a "Novosztyi" hírügynökségnek Nyikoláj Reznyicsenko vezérezredes, a szövetségi határőr szolgálat igazgatója. A fegyveresek három irányban mozoghatnak. "A csoport egy része kész arra, hogy Csecsenföldre, másik része a Kodori-szorosba menjen, azok pedig, akik nem akarnak harcolni, átmennek AZerbajdzsánba vagy Törökországba", - állítja Reznyicsenko. Az orosz határőr-parancsnok azt mondta, hogy "igazi bandita internacionálé" harcol a térségben. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az oroszok szükségesnek tartanák egy biztonsági övezet létrehozását a határ mentén. "De ezt a grúz féllel közösen kellene megcsinálni. Azonban az erre vonatkozó közös döntést még mindig nem hozták meg". Két nappal ezelőtt Anatolij Kvasnyin orosz vezérkarfőnök bejelentette, hogy Oroszország és Grúzia kimunkálja a határmenti biztonsági övezet létrehozásának lehetőségeit, ahol a két ország közösen felléphet a "terrorista bandák" ellen. Ugyanakkor, Kvasnyin azt mondta, hogy a grúz határra kiegészítőleg reguláris katonai egységeket vonnak előre, amelyek fegyveres betörés esetén segítséget nyújthatnak a határőrségnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04