Szeptember 24-én az ukrán ellenzék a kijevi Európa téren újabb tömegtüntetést szervez. Jurij Lucenko, az ukrán Szocialista Párt parlamenti frakciójának tagja szerint az akció válasz lesz a szeptember 17-i éjszakai rendőrségi fellépésre, amikor a tüntetők sátortáborát szétrombolták. A képviselő azt is bejelentette, hogy mától kezdve naponta 17:00-tól az Európa téren az ellenzéki vezetők találkoznak a néppel és tájékoztatókat tartanak. A parlamenti képviselő elmondta, hogy ha szerdára nem sikerül összehívni az ukrán parlament rendkívüli ülését. akkor jövő kedden az ellenzék a parlament épületének falánál fogja rendezni tüntetéseit, amikor az országgyűlés már a plenáris munkarendben fog dolgozni. Lucenko közölte, hogy az ukrán szocialisták frakcióülésén számos határozat-tervezetet fogadtak el, amelyek közöt szerepel Leonyig Kucsma elnök elleni bizalmatlansági indítvány, továbbá Viktor Medvedcsuk, az elnöki adminisztráció vezetőjének, Jurij Szmirnov belügyminiszter és Pjotr Opanaszenko kijevi rendőrfőnök lemondatásának követelése. A szocialsita és a többi ellenzéki frakció már a szerdára tervezett rendkívüli parlamenti ülésen követelni fogja ezen indítványok felvételét a napirendbe és megvitatását. A képviselő emlékeztetett arra, hogy az ellenzékiek találkoztak Vladimir Litvinnel, az ukrán parlament elnökével és megbeszélést tartottak a rendkívüli ülés összehívásáról. Lucenko szerint a parlament elnöke nem akarja önállóan összehívni a rendkívüli ülést, arra hívatkozott, hogy ezt a parlamenti frakciók és csoportok vezetőivel kell egyeztetnie. Az ellenzéki vezető szerint a tüntetők sátortáborának lerombolása "törvénytelen volt, mivel ehhez megfelelő bírósági döntés kellett volna". Emlékeztetőül: a Kijevben szeptember 16-án tartott tüntetés résztvevői Kucsma elnök lemondását és határidő előtti parlamenti képviselői választások kiírását követelték. Különböző értékelések során ezen az akción 15-30 ezer ember vett részt.
Kucsma elnök lemondását követeli az ukrán ellenzék

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
7 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19