Nem akarnak oroszokkal tárgyalni a túszejtők

LENTA.RU

A moszkvai diplomáciai képviseletek vezetői a túszejtők által elfoglalt színházépülethez érkeztek, hogy tárgyaljanak állampolgáraik kiszabadításáról. A "Rosszija" tévé híradása szerint a "Nord-Ost" színházközpontnál van a német, az osztrák , a brit, az amerikai és a holland nagykövet. A terroristák helyi idő szerint 9 órára hívták oda a diplomatákat, de 10:30-ig a tárgyalások még nem kezdődtek meg. Az osztrák nagykövet csak telefonon tudott a túszejtőkkel beszélni, azt közölték vele, hogy hajlandók kiadni az elfogott osztrák nőt, de eddig semmi érdemleges nem történt. A terroristák nem hajlandók tárgyalni oroszokkal, hanem azt követelik, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt és az "Orvosok határok nélkül" szervezet képviselői vegyék fel velük a kapcsolatot. Ezt az Echo Moszkvi rádióállomás tudósítója Marija Skolnyikova, aki szintén a túszok között van, közölte telefonon a szerkesztőséggel. Elmondta, a terroristák azt akarják, hogy az említett szervezetek képviselői között ne legyenek oroszországi állampolgárok. Skolnyikova szerint a túszok között 62 külföldi állampolgár van, Hollandiából, Bulgáriából, Kanadából, Ausztráliából, Lettországból, Moldovából, Izráelből, Jugoszláviából, Fehér-oroszországból, Türkméniából, Azerbajdzsánból, Örményországból, Grúziából, az Egyesült Államokbnól, Németországból, Nagy-Britanniából, Svájcból és Ukrajnából. Néhány - a túszejtők által kiválasztott - tudosítót és tévéoperatört beeresztettek az épületbe, köztük vannak az orosz 1. csatorna és a Ren-TV munkatársai.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04