Rendkívül nehéz kiszabadítani a túszokat

NEWSru.com

Alekszandr Zsardeckij altengernagy, a KGB katonai elhárítás volt 3. csoportfőnöke "rendkívül súlyosnak" tartja a "Nord-Ost" színházban kialakult helyzetet. Az Interfaxnak csütörtökön adott interjúban azt mondta, hogy "túl sok túsz van az épületben és túlságosan elszántak a csecsen banditák". Zsardeckij úgy véli, hogy az "Alfa" kommandósok, vagy más szakalegységek nem rohamozhatják meg az épületet, mert akkor a terroristák felrobbantják magukat és túl sok lesz az áldozat. Ugyanezért nem intézhetnek támadást idegbénító gáz alkalmazásával, aminek eredményeként az épületben lévők 5-10 percre elveszítik eszméletüket, hiszen ez feltétlenül az épületben tartózkodó gyerekek, asztmás- és szívbetegek halálához vezetne. A katonai elhárítás volt főnöke azt mondta, hogy "sajnos ez a túszejtő akció nem az utolsó és nem az egyetlen, a terroristák elfoglalhatnak vagy felrobbanthatnak akármit, s nemcsak Moszkvában, de akármelyik másik városban. Be kell ismerni, a csecsen harcosok jól kiképzettek, ez egy igen veszélyes ellenség, még a nők is teljesen el vannak szánva a harcra".
Becslések szerint az épületben majdnem két tonna trotil van.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19