Szergej Ignatcsenko, a szövetségi biztonsági szolgálat társadalmi kapcsolatok központjának vezetőhelyetese közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy a túszejtők többségét már azonosították. Majdnem mindegyikük az Oroszországi Föderáció állampolgára, s az FSzB többségükről már rendelkezik fényképpel vagy vázlattal. Cselekményük miatt büntető eljárás indult "terrorizmus" és "túszszedés" vádpontok alapján. A nyomozók eddig közel 400 szemtanút hallgattak ki. A moszkvai ügyészség pedig határozatot hozott a terroristák vád alá helyezéséről. Ezt Mihail Avgyukov fővárosi ügyész jelentette be az NTV-nek adott interjúban. Az ügyész elmondta, hogy a terroristák által megölt nő ügyében külön eljárás indul, mert az emberölés súlyosabb bűncselekménynek minősül.