Moszkva környékéről kiutasítják a regisztrációval nem rendelkező személyeket

LENTA.RU

Borisz Gromov a Moszkvai Terület kormányzója elrendelte az összes nem regisztrált személy sürgős kiutasítását. A kormányzó sajtószolgálata szerint az intézkedés a túszszedéssel kapcsolatban történik. A területen lévő, merénylet esetén az emberek életét különösen veszélyeztető objektumok fokozott őrzés-védelme érdekében speciális belpétetési rendet vezetnek be. Ugyancsak fokozottan leelenőrzuik a különböző építkezéseken dolgozó munkaerőt. Az utóbbi időben kapott információ szerint a túszejtők az egyik közeli építkezésen dolgoztak segédmunkásként, és gyakran jártak a színház épületében. Emiatt a kormányzó elrendelte, hohy gondosan ellenőrizzék le azokat az építéskivitelező cégeket, amelyek más oroszországi régiókból, illetve a FÁK országaiból származó vendégmunkásokat foglalkoztatnak. Ugyancsak le kell ellenőrizni a tanintézetek, kórházak, nagyobb áruházak, mozik, piacok és stadionok védelmének biztonságát. A Moszkva-környéken az összes úton szigorúan ellenőrzik a teher- és utasforgalmat, illetve az összes katonai és polgári repülőteret. A kormányzó felhívással fordult a terület lakosságához, hogy kerülje el a pánikot, de legyen készen arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a hatróságoknak és a közrendvédelmi szerveknek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04