Holnap reggelig adtak határidőt a terroristák

LENTA.RU

Nyikoláj Patrusev, a szövetségi biztonsági szolgálat igazgatója kijelentette, hogy a túszok szabadon bocsátása esetén garantálják a túszejtők életét. Ezt Patrusev a Putyinnál tartott tanácskozást követően közölte újságírókkal. "Tárgyalásokat folytatunk továbbra is és remélem, hogy ezek kedvező eredményeként a túszok kiszabadulhatnak. A tanácskozáson szintén részt vett Borisz Grizlov belügyminiszter, aki hozzáfűzte: "A túszok helyzete most súlyos, vannak köztük betegek, gondok vannak az étkeztetéssel és az ivóvízzel. Egyeseknek orvosi segítség kellene, de nem kaphatnak". A terroristák nem engedik be az épületbe az élelmiszereket, azt mondják, hogy a túszoknak elég a víz is, enni meg ők sem esznek. A túszok közül néhányan telefonáltak rokonaiknak és közölték a terroristák újabb ultimátumát - ha október 26-án reggel 6-ig nem teljesítik követeléseiket, megkezdik a túszok kivégzését.

Időközben Alekszandr Demin, a kozákalakulatok szövetségének atamánja megpróbált tárgyalni a túszejtőkkel, de kisérlete kudarcba fuladt. Az RTR tévé híradójában Demin azt mondta, hogy megpróbált "közös nyelvet találni a terroristákkal, meggyőzni őket arra, hogy haszontalan az ellenállás". A terroristák azonban nem akartak vele szóbaállni és három percet adtak arra, hogy eltűnjön. Szavaik megerősítésére egy sorozatot eresztettek a levegőbe, majd egy másikat a kozákok feje fölé.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19