Andrej Szelcovszkij a moszkvai egészségvédelmi bizotság elnöke vasárnap tartott sajtóértekezleten bejelentette, hogy a dubrovkai túszejtéssel kapcsolatban 117 ember halt meg, köztük egy fejlövés, a többiek a speciális gáz alkalmazásából kifolyólag. Vlagyimir Vasziljev belügyminiszter-helyettes ugyanakkor már egy nappal korábban visszautasította az olyan kijelentéseket, hogy a túszok többsége a speciális eszközök alkalmazása következtében vesztette életét, mivel ez - szerinte - nem felel meg a valóságnak. Andrej Szelcovszkij adatai szerint a halott 117 volt túsz közül 63 férfi és 54 nő van. A gázalkalmazás következményei főleg a légzés megbomblását, keringési elégtelenséget, valamint eszméletvesztést okoznak. Az ITAR-TASS közlése szerint megállapították, hogy a gáz egy olyan általános narkotikus hatású anyag volt, amilyen a sebészetnél általános narkózisra használnak. Jevgenyij Jevdokimov moszkvai főaneszteziológus megerősítette, hogy a túladagolás az említett jelenségeket provokálhatja ki. A moszkvai kórházakban 646 volt túsz tartózkodik, 150-en vannak intenzív osztályon, 45 állapota súlyos.
117 túszból 116-an gázmérgezés következtében haltak meg

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
11 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37