A haderőreformról tanácskozott az orosz kormány

LENTA.RU

Az orosz hivatásos hadsereg alapját a szárazföldi és légideszant csapatok, valamint a tenegerészgyalogság azon állandó harckészültségű egységei lehetnek, amelyeket a következő négy év folyamán szerződéses állományúra szerveznek át, - jelentette ki Szergej Ivanov honvédelmi miniszter. Ivanov pontosításként hozzáfűzte, hogy 92 alakulatról van szó, amelyben 166 ezer fő szolgál. Ezek elsőlépcsős csapatok, szükség szerint jelenleg is képesek azonnal harcba lépni, részt vesznek az antiterrorista műveletekben, éppen ezért a haderőreformot náluk kezdik meg. Perspektívában ez ahhoz vezet, hogy a harctevékenységek körzetébe egyáltalán nem fognak sorkatonákat vezényelni. Ezzel kapcsolatban a védelmi tárca vezetője megjegyezte, hogy a Csecsenföldön folyó antiterrorista hadműveletben már most is lényegében szerződéses katonák vesznek részt. Ivanov adatai szerint a határőrségnél teljes mértékben, a hadseregnél pedig számos egységnél csak szerződéses katonák szolgálnak.

A hadereőreform kérdéseit az orosz kormány csütörtöki ülésén vizsgálták. A fő előadást a honvédelmi miniszter tartotta. A tanácskozás megnyítójában Mihail Kaszjánov miniszterelnök kijelentette, hogy a haderőreform végrehajtása során a kormány a szerződéses rendszerre való fokozatos áttérést tűzi feladatul. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban számos problémát kell még megoldani. A védelmi tárcánál még mindig vannak olyan alakulatok, amelyeket a mezőgazdasági munkáknál és polgári építkezéseknél alkalmaznak. "Ezt a jelenséget határozottabban kell felszámolni", - hangsúlyozta a miniszterelnök. Ezen kívül egységesíteni kell a technikai és hadtápbiztosítási rendszert.

Borisz Nyemcov, a Jobboldali Erők Szövetségének vezetője az értekezlet után közölte, hogy a honvédelmi minisztérium által előterjesztett programot még pontosítani kell és 2003. június 1-ig jóváhagyatni a kormánnyal. A haderőreformot a miniszterelnök 2004-2007 között javasolta végrehajtani, a honvédelmi minisztérium ezzel szemben "a reform fő intézkedéseinek bevezetését" csak 2011-ben tervezi befejezni. Nyemcov hozzáfűzte, hogy a kormány elfogadta pártjának javaslatát, a sorkatonák behívását nem szüntetik meg teljesen, de a szolgálati időt 6 hónapra csökkentik, - közölte az Interfax.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája