Végetért az Argun-környéki hadművelet

LENTA.RU

Az Argunban végrehajtott speciális hadművelet végetért, 92 csecsen fegyverest semmisítettek meg, száznál többet őrizetbe vettek. A halottak között van Khattab egyik közeli fegyvertársa Vaha Hataev, valamint Mahomed Guluev emirhelyettes, - közölte a Novisztyi hírügynökség. Szergej Jasztrzsembszkij elnöki szóvívő kijelentette, hogy az akció sikerét a jó előkészítés és a hadművelet gondos megtervezése alapozta meg. A szeparatistákat előbb kiszorították a hegyekből, felderítő csoportok több fegyver-, lőszer- és élelmiszer raktárat semmisítettek meg. Ezt követően, amikor azok beszivárogtak Argunba, megkezdték a városban a tisztogató műveleteket. A szövetségiek hagyták, hogy a csecsen fegyveresek kisebb csoportokban az Argun-környéki településekre - Sztarije Atagi és Cocin-jurt falu körzetébe szivárogjanak, de ott már várták őket. A nyílt terepre kicsalogatott fegyveresekre a légierő és tüzérség mért csapásokat. Az akció befejező szakaszában a bújkáló fegyvereseket házról-házra járva semmisítették meg, vagy fogtak el.Jasztrzsembszkij aláhúzta, hogy a "tisztogatás" kifejezés ma már nem aktuális, az ilyen akciókat csak nagyon ritkán és rendszerint "címre szólóan" hajtják végre, a helyi lakosok közreműködésével.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04