Felszámolják a moszkvai légi- és légvédelmi katonai körzetet

LENTA.RU

Moszkva légvédelmi rendszerét, amely közel 40 éven keresztül főleg földalatti bunkerekre épült, a közeljövőben gyökeresen megváltoztatják. Felszámolják a moszkvai légi- és légvédelmi katonai körzetet, az orosz hadsereg teljesen egyedi jellegű szervezeti struktúráját, amely az orosz fővárosnak a rakétákkal és bombázó repülőgépekkel mért csapásokkal szembeni védelmét biztosította. A "Vremja Novosztyej" újságnak adott nyilatkozatában Vlagyimir Kornukov tábornok, az orosz légierő korábbi főparancsnoka elmondta, hogy az intézkedésre az orosz fegyveres erők reformja keretében hamarosan sor kerül. Az orosz nemzetbiztonsági tanácsban jóváhagyott tervek szerint a moszkvai katonai körzet létszámát 2005-ig hétezer katonával kell csökkenteni, többek között 100-nál több tábornoki beosztást kell megszüntetni. Ugyanakkor a Kreml nemrég azt javasolta a katonai vezetésnek, hogy a létszámcsökkentést még 2002 végéig fejezzék be. Ennek keretében még január végéig befejezik a 16. légihadsereg megalakítását, melynek állományába kerül a körzet repülőegységeinek jelentős része. Az orosz fővárost oltalmazó légvédelmi erőket és eszközöket egy "különleges rendeltetésű parancsnokságnak" rendelik alá, számos alegységet pedig a szomszédos légi- és légvédelmi hadseregek állományába adnak át. A rendszer irányítása már nem földalatti bunkerekből, hanem egy felszini légi- és légvédelmi központi harcálláspontról történik majd. Kornukov elmondta, hogy az új egységes légi- és légvédelmi központi harcálláspont 2002 február elején kezdi meg működését. A második világháború befejezése után az akkori szovjet vezetés szüntelenül azzal foglalkozott, miként tudja megbízhatóan oltalmazni Moszkvát, hiszen a fővárosban összpontosult az ország egész politikai és katonai vezetése. A város körül egyre újabb és újabb elfogó-vadászrepülő ezredeket állítottak fel, sorra építették a légvédelmi rakéta álláskörleteket, folyamatosan kialakították a "Moszkva és a központi ipari körzet légvédelmi rendszerét", a védett földalatti vezetési pontok hatalmas hálózatát. A mostani átszervezés után ezeket a földalatti harcálláspontokat lekonzerválják és csupán a berendezések használható állapotban tartására szükséges pénzeszközöket fordítják rájuk. Kornukov szerint, vészhelyzet kialakulása esetén azonban a légi- és légvédelmi központi harcálláspont ügyeletesei bármikor elfoglalhatják munkahelyeiket a háborús regényekből ismert "pincékben", ahol a valamikori repülő- és légvédelmi főtörzs vezetése települt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04