Ma a roszlyakovoi hajójavító üzemben befejeződött a "Kurszk" atom-tengeralattjáró roncsainak ügyészségi vizsgálata. Vlagyimir Usztyinov orosz főügyész Murmanszkban tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a "Kurszk" katasztrófájában az Északi Flotta parancsnoksága, de a tengeralattjáró személyzete is vétkes. A főügyész elmagyarázta, hogy első sorban azokról a szabálysértésekről van szó, amik a haditengerészeti gyakorlatok előkészítését és végrehajtását érintik. Részben a bizottság megállapította, hogy a "Kurszk" néhány éven át hibás vészantenna- és rádióbója-kivető berendezésekkel hajózott. Usztyinov elmondta, hogy az atom-tengeralattjáró balesetének napján ki volt kapcsolva a "Sznyegir" rendszer, amelyen rogzíteni kellett volna a tengeralattjáró belső közleményváltását. Az előkerült hajóokmányokból hiányoznak az olyan bejegyzések, amelyek valamilyen rendkívüli vagy vészhelyzet kialakulására utalnának. Az utolsó bejegyzések 2000. augusztus 12-én 11:15-kor készültek - a hajó bal oldalát vezérlő kezelőpultnál. Ezen kívül megtalálták a harmadik és az ötödik hajórekesz automatikus jelrögzítő készülékeinek magnófelvételeit. A kilencedik rekeszben a nyomozók olyan feljegyzést találtak, mely szerint a tengerészek nem rendelkeznek mentőeszközökkel, azonban a nyomozók ezeket az eszközöket felfedezték. Az ellentmondást Usztyinov azzal magyarázta, hogy a tengerészek egyszerűen nem látták meg a mentőeszközöket, amikor kialudt a világítás és mindent elborított a füst.
Végetért a Kurszk ügyészségi vizsgálata

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
8 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
6 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47