Gracsov visszatérhet a hadseregbe

LENTA.RU

Hétfőn a "Gazeta" újságban olyan hír jelent meg, mely szerint az orosz légideszant csapatoknál március 11. és 31. között végrehajtandó vezérkari komplex felügyeleti szemlén részt vesz Pável Gracsov volt honvédelmi miniszter, aki a 106. Tulai hadosztály ellenőrzését vezeti majd. Gracsovot ezzel a feladattal személyesen Anatolij Kvasnyin vezérkarfőnök bízta meg, akit 1997-ben épp az akkor már leváltott honvédelmi miniszter ajánlott vezérkarfőnöki beosztásba. 1997-től Gracsov mint nyugállományú hadseregtábornok a "Roszvooruzsenyije" fegyverexportáló óriáscég vezérigazgatójának tanácsadójaként dolgozott, s megőrízte ezt a posztot a társaság átalakulását követően is, amikor létrehozták a "Roszoboronoexport" állami tulajdonú részvénytársaságot. A "Gazeta" a hírt úgy kommentálja, hogy a volt honvédelmi miniszter hamarosan visszatérhet a hadseregbe, a légideszant csapatok főparancsnokává, vagy akár vezérkari főnökké is kinevezhetik, feltéve, hogy Anatlij Kvasnyin honvédelmi miniszterré avanzsál. A "Kommersant" értesülései szerint Gracsovot az újjászervezendő katonai Főszemlélőség vezetőjének nevezhetik ki. Ugyanakkor a "Roszoboronoexport" azt közölte a "Komersant" tudósítójával, hogy "Pável Gracsov jelenleg szolgálati úton van", és nem volt hajlandó kommentálni lehetséges távozását a cégtől. A "Gazeta" rendelkezésére álló adatok szerint a vezérkari szemle azzal a kisérlettel függ össze, amit már tavaly december 1. óta folytatnak a 76. Pszkovi légideszant hadosztálynál, amelyet teljesen hivatásos és szerződéses állományú katonákból álló magasabbegységgé szerveznek át. Egy év alatt a máris egyharmadára szerződéses katonákból álló hadosztályt teljesen fel kell tölteni, s leszerelni, vagy átvezényelni a sorállományúakat. Azonban már most bizonyos problémák jelentkeztek a megkezdett átszervezésnél - a költségvetésben erre a célra biztosított párszázezer rubel, katonai szakértők véleménye szerint, nem elegendő. A projekt megvalósításához becslések szerint legalább 2,5 milliárd USD-re lenne szükség. Egy másik verzió szerint a felügyeleti szemle a légideszant csapatok átszervezésével függ össze, melynek során azokat beolvasztják a szárazföldi haderőbe. Egy további feltételezés szerint azért rendelték el a hadosztály ellenőrzését, mert az Uljanovszkban állomásozó 31. önálló légideszant dandárnál két katona fegyveres szökést követett el és eközben 10 embert megölt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32