
Hétfőn a svájci büntetőbíróság döntést hozott arról, hogy Szergej Mihajlovnak, akit Oroszországban úgy ismernek, mint Mihaszt, a szolncevói maffia vezérét, kompenzációt fizetnek a "megalapozatlan fogvatartásért" a genfi Shan-Dollon börtönben. Az ilyen jellegű kártalanítást a svájci törvények írják elő, de annak mértéke - a különleges esetek kivételével - nem haladhatja meg a 6,5 ezer dolláros összeget. Ugyanakkor a büntetőbíróság most jóváhagyta Mihajlov védőjének 530 ezer dolláros követelését. Emlékeztetőül: 1997-98-ban az akkor 42 éves Mihajlov 778 napot töltött előzetes letartoztatásban. Azzal vádolták, hogy a szolncevoi bűnszervezet tagja, okmányok hamisításában, törvénytelen tulajdonszerzésben részes, azonban gyakorlatilag az összes vádpontban bizonyítékok hiányában felmentették. Bernard Bertossa genfi ügyész a jóvátételi kereslet benyújtásakor kételkedett abban, hogy a büntetőbíróság olyan döntést hozna, amely megnövelné a szokásos kompenzáció mértékét, de amint ez most kiderült, a jóslata nem igazolódott be. A bíróság egyelőre nem közölte, hogy milyen megfontolások alapján hozott ítéletet.