Május 12-én moszkvai idő szerint 11:20 körül Bajkonurban összeomlott az űrhajók szerelő-kipróbáló csarnokának három szekciója, leomlott a tetőzet, a tetőn tartózkodó 8 ember a mélybe zuhant. A szerelőcsarnok magassága 70 méter, ebből kb. 25 méteres rész omlott össze. A "Roszaviakoszmosz" orosz űrhajózási ügynökség egyik munkatársa szerint a balesetet az objektum rosszul megépített konstrukciója okozta. "Így építkeztek a múlt század 70-es - 80-as éveiben, amikor egy-egy objektum "kulcsra történő átadását" valamelyik esedékes ünepre - május 1-re vagy november 7-re - időzítették". A baleset idején az épület alsó szintjén tárolták az "Energia" hordozórakétát, de az nem sérült meg. A "Roszaviakoszmosz" projektjei szerint készült más űrobjektumokat nem ebben a csarnokban szerelik és próbálják ki, - jelentette ki az űrhajózási ügynökség képviselője. Tegnap Kazahsztánba érkezett az orosz katasztrófaügyi minisztérium mentőcsoportja, a baleset körülményeinek kivizsgálására pedig különbizottságot hoztak létre.
Bajkonurban leszakadt egy hangár teteje

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04