George Bush Moszkvába érkezett

LENTA.RU

George Bush amerikai elnök repülőgépe csütörtökön, moszkvai idő szerint 19:59-kor leszállt a "Vnukovo-2" katonai repülőtéren. A Moszkvába látogató elnököt Alekszej Kudrin alelnök, az orosz kormány tagjai, a külügyminisztérium képviselői és az USA moszkvai nagykövete fogadta. A felsorakozott díszőrség parancsnokának jelentése után a zenekar eljátszotta az amerikai és az orosz himnuszt. Ezt követően a század díszmenetben elvonult, Bush beszállt a gépkocsiba és a Tverszkaja utcán levő "Mariott Grand Hotelbe" hajtatott. Oroszország területe felett egy külön légifolyosót jelöltek ki az amerikai elnök Boeing 747 típusú "Angel" nevű repülőgépe számára, amelyet a fehérorosz határtól egészen a moszkvai leszállásig 4-4 vadászrepülőgép kisért. A látogatás egész idejére az orosz légvédelmi alegységeket fokozott harckészültségbe helyezték. Ha bármilyen idegen repülőgép belépett volna a lezárt légifolyosóba, azt azonal lelőtték volna. A repűlőtér környékét teljesen lezárták, legalább 100 mesterlövész figyelte folyamatosan a leszállómezőt, a repülőtéri objektumokat és a megközelítési útvonalakat. A szállóba tartó útvonalon 100-150 méterenként közelekedési rendőröket állítottak fel, a pályát lezárták, ezért a konvoj 120 km-es sebességgel haladhatott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31