Egy halottja van a moszkvai zavargásoknak


A legfrissebb adatok szerint az 1:0 eredménnyel befejeződött japán-orosz meccs után kitört zavargások során Moszkvában egy férfi meghalt és száznál többen sérültek meg, 35-en kerültek kórházba, köztük két rendőr. Az egyik rendőrt késsel szúrták meg, állapotát súlyosnak minősítik az orvosok. Egy 17 éves fiú a vesztett meccs miatti elkeseredésében felvágta ereit, de sikerült megmenteni. A Bolsaja Nyikityinszkaja utcán az orosz futballhuligánok rátámadtak öt japán diákra, több belvárosi japán éttermet és üzkletet szétromboltak, a vendégeket megverték. A japán követség környékét megerősített rendőrosztag őrzi. A pogrom idején 50-nél több gépkocvsit gyújtottak fel, felborították és kifosztották az RTR tévétársaság mikrobuszát is. A moszkvai kormányzat felelősségre akarja vonni a közrendvédelmi szervek vezetőit, amiért nem készültek fel megfelelő erőkkel a zavargások megakadályozására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04