A moszkvai belügyi főcsoportfőnök Vlagyimir Pronyin rendőr-vezérőrnagy hétfőn benyújtotta lemondását, de a belügyminiszter ezt nem fogadta el. Borisz Grizlov belügyminiszter, aki a zavargások hírére megszakította szentpétervári programját és azonnal Moszkvába repült, meghallgatta Pronyin jelentését az eseményekről és a rendőrség tevékenységéről. Szintén lemondott beosztásáról Vaszilij Csemizov rendőr-vezérőrnagy, a moszkvai belügyi főcsoportfőnök helyettese, az ő lemondását viszont már ma elfogadják. A belügyminiszter azt mondta, hogy úgy véli "ez az ember saját maga értékelte tevékenységét, s ez annál inkább is helyénvaló, mert ő volt június 9-én a főváros ügyeletes belügyi vezetője. Más vezetők tevékenységét is értékelni fogjuk és megfelelő fenyítésben fognak részesülni". Grizlov belügyminiszter megemlítette, hogy utasítására fegyelmi vizsgálat indult, amelyet Iván Golubjov miniszterhelyettes irányít. Hétfőn operatív értekezletet tartottak a belügyminisztériumban, ahol elemezték a tegnapi botrányos eseményeket. A feladat két részből állt, az első szakaszban meg kellett volna akadályozni a veszélyes helyzet kialakulását és fenntartani a közbiztonságot, a másodikban pedig felkutatni és őrizetbe venni az elkövetőket. Az első feladattal a moszkvai rendőrség nem tudott megbírkózni, a második szakaszban viszont helyesen járt el, a tomboló ifjakat kiemelte a tömegből és őrízetbe vette. Eddig 15 olyan személyt tartóztattak le, akik közvetlenül résztvettek a rombolásban és gyújtogatásban. Grizlov utasítást adott egy olyan rendszer kimunkálására, amely a jövőben alkalmas lesz a tegnapihoz hasonló események megakadályozására. Moszkvában kiegészítő intézkedéseket hoztak a követségek, diplomáciai missziók és a közterületek fokozott őrzésére. A felgyújtott és megrongált személygépkocsik tulajdonosai bírósághoz fordulnak kártérítésért, a moszkvai kormányzatot vádolva azzal, hogy nem hozott megfelelő intézkedéseket a közrend biztosítására.
Belügyi értékelés a moszkvai pogrom kapcsán

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32