Oroszország a közeljövőben nem vonja ki harckészültségi rendszeréből az "atomrakéta-vonatként" ismert vasúti rakétakomplexumait, - jelentette ki az Interfax hírügynökségnek Nyikoláj Szolovcov vezérezredes, a hadászati rakétacsapatok főparancsnoka. A Kosztroma közelében települő vasúti rakétahadosztály továbbra is állandó harckészültségű magasabb egység marad. 1987. október 20-án Kosztroma körzetében állították hakrckészültségi szolgálatba az első olyan rakétaezredet, amely RT-23UTTX típusú "Mologyec" (NATO kódnév: SS-24) rakétákkal volt felszerelve. A hadosztály állományába négy vonat tartozik, mindegyikük 3-3 db. rakétát képes szállítani. 1999-ig Oroszországban három vasúti rakétahadosztályt állítottak fel, azonban jelenleg a Bersety és Gladkoje körzetében települő magasabb egységeket tárolási bázissá akarnak átszervezni. Az 1991. július 31-én aláírt START-2 szerződésnek megfelelően Oroszországnak 2003-ig valamennyi "Mologyec" rakétát le kellene szerelnie. Azonban, miután az USA egyoldakúan felmondta a rakétavédelmi egyezményt, Moszkva a maga részéről kijelentette, hogy az 1991 júliusi megállapodást immár "nem tartja aktuálisnak".
Moszkva nem szereli le atomrakéta-vonatait

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25