Befektetőkért és könyvekért megy Medgyessy Moszkvába

A Szovjetunióba hurcolt magyar javak visszaszerzése és az orosz államadóság rendezése mellett leginkább befektetőtoborzásra készül Medgyessy Péter Moszkvában. Magyar-orosz csúcstalálkozóra utoljára hét évvel ezelőtt, Horn Gyula kormányzása idején került sor. A miniszterelnököt népes üzletember-delegáció kíséri az orosz fővárosba.
Hét évvel Horn Gyula moszkvai látogatása után Medgyessy Péter december 18-20. között kísérletet tesz a négyszázmillió dolláros orosz államadóság rendezésére, és megkísérli visszaszerezni a II. világháborúban a Szovjetúnióba hurcolt magyar javak egy részét. Erre utal legalábbis, hogy a magyar kormány jegyzékben kérte, hogy a sárospataki könyvtár II. világháború után Szovjetunióba hurcolt köteteit a miniszterelnöki vizit alkalmával adja vissza az orosz kormány.

Még nem adják vissza a könyveket

A magyar álláspont szerint az orosz jogszabályok alapján ezt törvényhozási hozzájárulás nélkül is megteheti a moszkvai kabinet. Az MTI-nek nyilatkozó Kontra Ferenc moszkvai nagykövet szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy a könyvek átadására sor is kerül.

Élénkülő kapcsolatok
Bár orosz-magyar csúcstalálkozóra legutóbb hét évvel ezelőtt került sor, és az Orbán-kormány idején némileg megromlott a két ország kapcsolata, az utóbbi időben több magas szintű tárgyalásra is sor került. Az ősszel Kovács László és Csillag István, valamint Lamperth Mónika belügyminiszter járt Moszkvában. A jövő évben a tervek szerint Szili Katalin parlamenti házelnök látogat Oroszországba, és nem kizárt Mádl Ferenc köztársasági elnök látogatása sem. Államfői látogatásra utoljára 1993-ban került sor a két ország között, amikor Borisz Jelcin akkori orosz elnök járt Budapesten.
Befektetőtoborzás, üzletember találkozó

A csúcstalálkozó fő témája két ország közti gazdasági együttműködés kérdése lesz, Medgyessy erről főként Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnökkel tárgyal majd. Az államadóság kérdése mellett befektetők toborzására is sor kerül, a találkozó egyik programpontja a miniszterelnököt kísérő üzletember-delegáció találkozója az orosz üzleti elit képviselőivel. A tervek szerint ünnepélyes keretek között aláírják a MOL és a Jukosz olajipari társaság magyarországi közös vállalatának alapító okiratát.

Egyezmények, ha sikerülnek

A gazdasági kérdések mellett több kétoldalú egyezmény aláírására is sor kerülhet. Medgyessy és Vlagyimir Putyin orosz elnök a tervek szerint haditechnikai, légügyi, és idegenforgalmi megállapodást ír alá, amennyiben az előzetes egyeztetések sikerrel járnak. Sor kerülhet a konzuli egyezmények cseréjére is - nyilatkozta Kontra az MTI-nek.

Programja keretében a miniszterelnök megkoszorúzza az Ismeretlen katona sírját a Kreml mellett. A tárgyalásokon Medgyessy várhatóan szóba hozza a Rudkinóban tervezett II. világháborús magyar temető ügyét is.

A kormányfőt Kovács László, a külügyi, Csillag István, a gazdasági és közlekedési, Németh Imre a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca vezetője is elkíséri moszkvai útjára.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19