Musarraf dzsihádra szólított az erőszak szónokai ellen

Pervez Musarraf pakisztáni elnök aggodalmának adott hangot amiatt, hogy egyes brit sajtóorgánumokban a terrorakciók kapcsán rágalmak jelentek meg Pakisztánnal szemben. Emlékeztetett arra, hogy bár a londoni merénylők közül hárman pakisztáni származásúak, Nagy-Britanniában születtek és nevelkedtek, ahol szintén léteznek szélsőséges iszlám szervezetek.

"Nagy-Britanniának még van tennivalója a terrorizmus leküzdésében, ezért Londonnak és Iszlámábádnak nem szabad egymásra mutogatnia a július 7-i londoni merényletek ügyében" - jelentette ki csütörtöki országos televíziós beszédében Musarraf.

Elítélte a merényleteket

Példaként a Hizbul Tahrirt és a hivatalosan 2004-ben feloszlatott al-Muhajirount említette, amelyek szerinte teljesen büntetlenül működhetnek a szigetországban. A 2003 decemberében ellene elkövetett két merényletkísérletre utalva Musarraf felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a szervezetek nyíltan felszólíthattak az ő meggyilkolására. Elismerve, hogy Pakisztánon belül is van bőven teendő e téren, kijelentette: Nagy-Britanniára sok feladat vár a terrorizmus elleni harcban. Éppen ezért szerinte inkább bátorítani és támogatni kell egymást, mintsem vádolni s ezzel gyengíteni a közös ügyet.

"Egyértelmű üzenetet kívánok küldeni Tony Blair brit miniszterelnöknek - mondta Musarraf, aki beszéde e részében átváltott urdu nyelvről angolra. - Határozottan elítélem a július 7-i londoni merényleteket. Nem hiszem, hogy azokat, akik e tetteket elkövették, emberi lényeknek lehetne nevezni."

Dzsihádra szólított fel

Honfitársaihoz szólva Musarraf dzsihádra (szent háborúra) szólított fel a gyűlölet és az erőszak hitszónokai ellen, s intézkedéseket jelentett be a harcos iszlám iskolák és szervezetek féken tartására. Ennek értelmében decemberig az összes medreszének (iszlám iskolának) regisztráltatnia kell magát az állami hatóságoknál.

Az elnök közölte továbbá, hogy a betiltott szélsőséges muzulmán csoportok nem szerveződhetnek újra más néven, és nem is gyűjthetnek pénzalapokat. Szigorúan megtiltják az engedély nélküli fegyvertartást, és fellépnek a gyűlöletre ösztönző irodalom terjesztése ellen.

Pervez Musarraf beszédére azután került sor, hogy a pakisztáni biztonsági erők az elmúlt napokban közel 300 szélsőséges tevékenységgel gyanúsított személyt vettek őrizetbe a londoni merényleteket követő nagyszabású razziák során.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31