Halálra ítélhetik a kikeresztelkedett afgánt

Bíróság elé állítottak egy afgán férfit, aki ellen a vád mindössze annyi, hogy muzulmán vallását elhagyva felvette a kereszténységet. Tettéért, amit nem hajlandó semmisé tenni, halálra is ítélhetik.

Az afgán Abdul Rahman kikeresztelkedését halállal büntetheti a helyi bíróság, jelentette a BBC. Az ellene felhozott vád az iszlám megtagadása. Az ügy a vallási keményvonalasok és a reformpártiak küzdelmét tükrözi, akik harcukkal az iszlám afganisztáni jövőjére próbálnak hatni. Korábban nem volt még példa hasonló témájú bírósági tárgyalására.

Rahmant még a múlt hónapban tartóztatták le miután családja, akikkel hosszas vitát folytat gyermekei elhelyezéséről, feljelentette őt kikeresztelkedése miatt. A 41 éves férfi ráadásul egy Bibliát is tartott magánál.

A tárgyalás során a férfi beismerte, hogy 16 évvel ezelőtt tért át keresztény hitre, mikor egy nemzetközi keresztény szervezet orvosi segélyszolgálatánál dolgozott, akik afgán menekülteket ápoltak a pakisztáni Peshawar városában.

Az ügyész, Abdul Wasi felajánlotta, hogy ejti a vádat abban az esetben, ha Rahman visszatér az iszlámhoz. Rahman azonban nem élt a lehetőséggel. Wasi ezután indítványozta, hogy a férfit halállal kell büntetni.

Az eljáró bíró, Ansarulla Mavlavezada szintén iszlám-ellenes támadásnak tekinti a kikeresztelkedést. "Nem vagyunk semelyik vallás ellen, de Afganisztában ez törvényellenesnek számít. Támadás az iszlám ellen" - mondta. A bírói döntés két hónap múlva várható.

Rahman halálos ítélete precedenst teremtene, az ügyben ugyanis Afganisztán alkotmányának konzervatív értelmezésével érvelnek, írja a Guardian. Az alkotmány a Saria törvényre alapszik, mely szerint az a muzulmán, aki elutasítja az iszlám tanait, halállal büntethető, mondta el Ahmad Fahim Hakim, az állami tulajdonban lévő Független Emberi Jogok Bizottságának alelnöke.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25