Mészárlás egy palesztin bíróságon

Három vádlottat agyonlőttek egy bíróság mosdójában palesztin fegyveresek -jelentette a BBC. Az áldozatokat azzal vádolták, hogy ők öltek meg egy palesztin biztonsági tisztet a múlt héten.
Szemtanúk szerint mintegy ötszáz palesztin fegyveres rohanta meg kedden a ciszjordániai Dzsenin város egyik bíróságát. A fegyveresek betörtek a szigorúan örzött bíróságra, és ott leütöttek majd kivégeztek három vádlottat, akik közül kettőt percekkel korábban ítélt halálra az esküdtszék. A fegyveresek a mosdóban lőtték agyon a három férfit, akiket a biztonságiak itt akartak elrejteni előlük. Utána a holttesteket kihúzták az utcára.

A három férfit azzal vádolták, hogy részvettek Oszama Qmeil palesztin tiszt meggyilkolásában. Qmeilről azt állították, hogy köze volt Izraellel együttmüködő palesztinok megöléséhez. A BBC úgy véli: a mai mészárlás része annak a bosszúhadjáratnak, amelyet az elhunyt rokonai folytatnak.

Egy helyi klán és a Qmeil család között zajló háború hátterében az áll, hogy a Qmeil vezette fegyveresek 1988-90 között, az első palesztin intifáda idején kivégezték a klán hat tagját. A most megölt három férfi is ehhez a klánhoz tartozott, és a bíróságon elmondták, hogy korábban hat társukért álltak bosszút. Hozzátették, hogy szerintük a palesztin hatóság gyenge és nem tud megszabadulni Qmeiltől.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31