Palesztin államot vizionál Powell

Palesztin állam létrehozásáról beszélt Colin Powell amerikai külügyminiszter. Az izraeli tiltakozás ellenére az Egyesült Államok még mindig Jasszer Arafattal kíván tárgyalni.
Egy átmeneti palesztin állam létrehozásának lehetőségéről nyilatkozott Colin Powell amerikai külügyminiszter az al-Hayat nevű napilapnak. Powell szerint az önálló palesztin állam megteremtéséhez vezető úton szükség lenne először egy ideiglenes állam megteremtésére. (Saron pártja korábban már elvetette az önálló palesztin állam gondolatát.) Az amerikai külügyminiszter szerint ez a palesztinok számára is "láthatóvá" tenné a haladást. Powell úgy beszélt a Palesztin Hatóságról, mint egy lehetséges kormányról. Azt is világossá tette, hogy az izraeli nyomás ellenére továbbra is Jasszer Arafatot tekintik tárgyalófélnek.

A Fehér Ház hallgat

Ugyanakkor a Fehér Ház szóvivője, Ari Fleischer nem kommentálta a miniszter kijelentéseit. Csak annyit mondott, hogy az elnök többféle rendezési elképzelést is meghallgatott. George W. Bush elnök a jövő hétre ígérte a részletesebb tájékoztatást. Powell jelenleg a kanadai Whistlerben tartózkodik a G8 országok külügyminisztereinek értekezletén-jelentette a BBC.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31