Kiengedik a kórházból a pápát

Gégemetszését követően először szólalt meg nyilvánosan a pápa kórterme zárt ablakából a vasárnapi úrangyala imádság után. II. János Pál este visszatérhet a Vatikánba.
A pápa még vasárnap este visszatér a Vatikánba - közölte vasárnap délben Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő. Navarro-Valls szavai szerint "a szentatya kezelőorvosaival megállapodott abban, hogy még az este visszatér a Vatikánba, ahol folytatja lábadozását".

Megszólalt

Gégemetszését követően először szólalt meg nyilvánosan a pápa kórterme zárt ablakából a vasárnapi úrangyala imádság után: II. János Pál pápának láthatóan nehezére esett a beszéd, de akadozva, hosszú szünetekkel néhány tőmondatban üdvözölte a Gemelli klinika előtt összesereglett hívőket, kíváncsiskodókat és a rengeteg újságírót.

A kéthetes szünettel gyakorlatilag immár másfél hónapja kórházban kezelt pápa az előző két úrangyala imádságkor néma maradt, csak áldást osztott ablakából. Pénteken a vatikáni hivatalos tv-társaság a tanzániai püspökökkel való találkozójáról már olyan összefoglalót sugárzott, amelyben néhány szó erejéig lehetett hallani a pápa hangját, s ezért a sajtó arra számított, hogy most vasárnap már megszólalhat a pápa, először üdvözölve így közvetlenül híveit.

A pápa február 24-én került be legutóbb a római klinikára, s még aznap este gégemetszést hajtottak végre rajta. Az immár 18. napja tartó kezelése nyomán állapota stabil, folyamatosan javul a hivatalos közlések szerint. Egészségi állapotáról hétfőn adnak ki ismét hivatalos közleményt, de az olasz sajtó már napok óta tudni véli, hogy hétfőn, esetleg legkésőbb kedden Karol Wojtyla visszatér apostoli palotájába. A pápa előzőleg február elsején került influenzás tünetekkel, magas lázzal, heveny légúti és gégegörcsökkel a Gemelli Klinikára, ahol kilenc napot töltött. Betegségének kiújulása, az influenzás és fulladásos tünetek visszatérése tette szükségessé ismételt kórházi kezelését és a gégemetszést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25