Döbbenet és süket telefonok a merényletek után

A Londonban tartózkodó Papp Gábor fotóriporter életét talán az mentette meg, hogy korán akart kelni, de nem sikerült, így már nem jutott le a metróba a véres csütörtökön. Helyszíni beszámoló.
Korán akartam kelni, de nem sikerült. Talán ez mentette meg az életem. Reggeli után indultam, hogy az Earls Court Road-i magállóból átmetrózzak a város központjába. Először nem értettem miért állnak annyian a buszmegállóban, hiszen Londonban a fő közlekedési eszköz a metró.


Tekintse meg képeinket!
A megalló bejárata zárva, előtte három közlekedési rendész nagy hévvel mutogat és magyaráz. Először azt kérdeztem, hol a legközelebbi megálló. Mondták, teljesen mindegy, mert az egész városban megbénult a metróhálózat. Ezen a ponton még mindig nem volt világos számomra mi is törtent. Felszálltam hát az első buszra, ami reményeim szerint a városközpont felé ment. Szerencsére nem tévedtem nagyot, így könnyen eljutottam a Hyde Park sarkához.

Mindenütt rengeteg volt a gyalogos - ezt munkaidő lévén egy kicsit furcsálltam. Aztán megláttam az első újságárust. Az olimpiát ünneplő címlap helyett a robbantásokról szóló fekete keretes cikk foglalta el az első oldalt. Világossá vált minden. Probáltam telefonálni, de egy hang csak azt ismételgette, hogy "No service available", ami magyarosan annyit jelent, hogy nincs hálózat. A közlekedes mellett a mobil hálozatok is összeomlottak egy időre. Tehát irány egy netcafe, hogy tudassam az otthon maradottakkal, hogy élek és semmi bajom.

Lent a televíziót, amin a BBC különkiadása ment, legalább huszan nézték. A legtöbben nem is netezni tértek be, csak informálódni akartak a helyzetről. Szerencsére kaptam helyet, és tudtam hívni a szüleimet. Sírtak, amikor meghallották a hangomat. (Aki Londonban tartózkodik, jelentkezzen a rokonainál!)


Klikk a képre!
A turistáknak további nehézségeket okoz a városban, hogy a külső repterekre is szinte lehetetlen eljutni, mert minden le van zárva. A vonatok sem mennek. Megbénult a város. Az előbb hallottam a BBC-n, egy vezető nyilatkozta, ahhoz, hogy egy terrorszervezet megmutassa az erejét, nem kell ezreket megölnie, elég ha csak megbénítja a város forgalmát. Itt ez történt. Szerencsére?

Az élet lassan kezd visszatérni a rendes kerékvágásba, a megállók körüli kordonok mögül lassan elfogynak a bámészkodók, és a buszmegállókban sincsen már túl nagy tömeg. A mobil hálózatok is működnek. Az IOC elnöke, Jacques Rogge az imént nyilatkozta, hogy bízik abban, London biztosítani tudja a 2012-es játékok biztonságát. Bízzunk benne, hogy nem csak az olimpiáét, hanem az addigi életet is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17