Nyolc halálos áldozata van a párizsi lövöldözésnek

Nyolc embert halt meg, amikor egy magányos férfi tüzet nyitott Párizs egyik elővárosa, Nanterre tanácsházában, a szerda hajnalba nyúló ülés végén a jelenlevőkre - jelentette a BBC.
A 30 év körüli férfi hírügynökségi jelentések szerint részt vett a tanácsülésen, annak végeztével felállt, és tüzet nyitott a jelenlévőkre. A férfi hirtelen felpattant, előrántott egy automata pisztolyt, és a szónoki emelvényről hidegvérrel lövöldözni kezdett a képviselőkre, illetve az ülés hallgatóságára. Később egy másik lőfegyvert is előhúzott. Háromszor töltötte meg fegyvereit, mintegy negyven töltényt lőtt ki, mire sikerült ártalmatlanná tenni. Az első értesülések szerint a nyolc halott többsége városi tanácsos, köztük négy kommunista és egy zöld párti képviselő.

Sok sérülés és pszichés sokk

Az ámokfutót a jelenlévők legyűrték és átadták a polgármesteri hivatalba rohamkocsikon érkezett rendőri erőknek. A mintegy harminc sebesültet, akik közül 14-en súlyos állapotban vannak, a mentők kórházba szállították. Negyven személy pszichés sokkot szenvedett.

A BBC úgy tudja, a támadó a helyi Zöld Párt egyik aktivistája lehet. A sebesültek mentésében tizenöt mentőautó és egy helikopter vett részt. Az áldozatok nagy része a Reuters értesülései szerint tanácstag volt.

Ki a tettes?

Szerda reggelig nem sikerült megállapítani, mi motiválta a férfi. A tettest a városi főkapitányságra szállították, ahol azonnal megkezdték kihallgatását, de egyelőre semmilyen racionális magyarázattal nem szolgált. A szemtanúk szerint a férfi rendszeresen látogatta a városi tanács nyilvános üléseit. A Zöldek párjának képviselője reggeli nyilatkozatában cáfolta azt a korábbi információt, hogy a férfi a párt aktivistája lenne.

Hajnali három óra körül esemény helyszínére érkezett Daniel Vaillant belügyminiszter, egy óra múlva Lionel Jospin kormányfő, majd Jacques Chirac köztársasági elnök is Nanterre-be sietett, hogy részvétét tolmácsolja a tragédiában elhunyt áldozatok családjainak és a túlélőknek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04