Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Merényletet terveztek a strasbourgi katedrális ellen

2002.11.25. 16:00
Hat személyt, köztük egy nőt állítottak elő három razzia során Párizs környékén hétfőre virradóra. A francia belső elhárítás (DST) gyanúja szerint mindannyian kapcsolatban álltak azokkal a frankfurti iszlám radikálisokkal, akik 2000 decemberére merényletet terveztek a strasbourgi katedrális ellen.
Hat embert vettek őrizetbe Párizsban a strasbourgi katedrális ellen 2000 decemberére tervezett merénylet miatt. A francia hatóságok a francia belső elhárítás (DST) információi alapján cselekedtek. Az elfogatóparancsot a terroristaellenes ügyekben eljáró két vizsgálóbíró adta ki. A Seine-Saint-Denis-ben őrizetbe vett személyek többsége algériai állampolgár, kihallgatásukat hétfőn délelőtt megkezdték a DST párizsi központjában. A hétfő hajnalban elfogott gyanúsítottakat négy napig tarthatják őrizetben, nevüket nem közölték.

Letartóztatások országszerte

Ugyanezzel az üggyel összefüggésben idén februárban három gyanúsított került rendőrkézre szintén a francia főváros körzetében. Köztük egy francia állampolgárságú férfi, egy algériai és annak francia felesége. Emellett tavaly novemberben Strasbourgban hat algériai férfi is őrizetbe vettek. A francia nyomozók szerint ők biztosították volna a logisztikai hátteret a székesegyház elleni merénylethez.

Afganisztánban képezték ki őket

A strasbourgi Notre-Dame templom ellen kitervelt robbantásos akció előkészületeit a német terroristaelhárító nyomozó hatóságok tárták fel 2000 decemberében Frankfurtban. Németországban öt gyanúsítottat - négy algériai és egy francia-algériai kettős állampolgárságú férfit - tartóztattak le. A gyanúsítottak lakásukon a rendőrök fegyvereket, robbanóanyagokat és az elzászi város székesegyházáról, illetve a templom körüli karácsonyi vásárról készült videofelvételt foglaltak le. 2001. december elején vádat emeltek ellenük terrorista-összeesküvésben való részvétel miatt.

A németek feltételezése szerint a strasbourgi merényletet egy széles európai hálózattal rendelkező szélsőséges iszlám csoport hajtotta volna végre. Megállapították, hogy a Frankfurtban, illetve 2001 áprilisában Karlsruhéban letartóztatott öt személyt Afganisztánban képezték ki.

A francia kapcsolat

A német rendőrség adatait felhasználva Franciaországban is rátaláltak a hálózattal kapcsolatba hozható személyekre. Legutóbb idén júniusban egy algériai születésű franciát fogtak el, akiről kiderült, hogy az al-Kaida szélsőséges iszlám szervezet egyik európai képviselője. Egyelőre nem tisztázott, milyen módon kapcsolódik személye a strasbourgi robbantás tervéhez.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?