Választási manipulációk Párizsban

2000.05.31. 16:31
A francia állam legfelsőbb döntéshozóihoz ért el az a botránysorozat, amely 1977-re nyúlik vissza, de csak 1988-89 óta zajlik a nyilvánosság előtt. A jobboldal válságát okozó, régebbi választási csalások miatt az elmúlt napokban tizenöt politikus ellen indult bűnvádi eljárás, s kedden a parlament zöld párti képviselői magának a hivatalban lévő köztársasági elnöknek, Jacques Chiracnak a felelősségét is felvetették az ügyben.
Az előzmények közé tartozik, hogy az egyik párizsi kerület egykori polgármesterét, a jelenlegi fővárosi polgármester helyettesét, Jacques Dominatit azzal gyanúsítják, hogy fiaival együtt - akik szintén politikai tisztségeket töltenek be - hamis választási listákat állítottak össze a korábbi helyhatósági választásokra.

A francia államfő is érintett a választási maipulációkban?
A manipulációk közvetve érinthetik a jelenlegi francia köztársasági elnököt, Jacques Chiracot is, aki a visszaélések idején Párizs polgármestere volt a gaulle-ista párt, az RPR színeiben. Fővárosi hívei ugyanis nem csupán magukon, hanem a jobboldali pártvezérnek is segíteni akartak az álválasztók jegyzékével, hogy minél nagyobb arányban nyerje meg az 1988-as párizsi polgármesteri voksolást - írja a Le Monde. Hozzá kell tenni, hogy Dominati nem az RPR tagja, hanem a gaulle-istákkal szövetséges Liberális Demokrácia (DL) párt politikusa.

A bűnvád szerint Párizs III. kerületében 859 olyan személy nevét vették fel a választólistákra, akik valójában nem laktak a körzetben.

A párizsi önkormányzatnál már hosszú évek óta zajlik egy másik botránysorozat is, amely elsősorban a hivatalban lévő polgármestert, Jean Tiberit érinti. Többek között önkormányzati lakások jogszerűtlen bérbeadása miatt vádolják őt, de az is kiderült, hogy Tiberi szintén készíttetett olyan listákat, amelyeken már rég elhalálozott, vagy egészen máshol élő emberek nevei szerepeltek.

Ugyancsak a polgármester renoméját csorbítja, hogy felesége hatalmas (36 ezer dollár értékű) szakértői megbízást kapott a kormányzattól egy olyan területen, amelyhez egyáltalán nem is értett.

A Chirac köztársasági elnökké választása után a jobboldal jelöltjeként a párizsi polgármesteri székbe került politikus nem mindennapi rekordot tudhat a magáénak: közvélemény-kutatások szerint választóinak csupán 5 százaléka, azaz minden huszadik szavazópolgár hisz abban, hogy Párizs első számú vezetője becsületes ember - derül ki a The New York Times terjedelmes jellemzéséből.

Tiberi, Párizs jelenlegi polgármestere minden idők egyik legkorruptabb politikusaként vonulhat be a francia történelembe, jóllehet ott olyan személyiségekkel kell majd ,,megmérkőznie", mint Talleyrand, Napóleon külügyminisztere, akit amerikai követek buktattak le egy megvesztegetési kísérlet során, vagy Clemenceau, aki az azóta fogalommá vált Panama-botrány miatt volt kénytelen évtizedekre visszavonulni a politizálástól a múlt század végén. (Igaz, később Trianon idején, a XX. század első évtizedeire ismét előkerült.)

A kedvezményes lakáskiadások és a választási csalások miatt bajba kerülhet Philippe Seguin is, akit a jobboldal Tiberi helyett kíván indítani a tíz hónap múlva megrendezendő párizsi polgármester-választáson.

Az MTI szerint egy lapinterjúban Yves Contassot zöld párti politikus a jobboldali jelöltről a választási visszaélések kapcsán kijelentette: "Biztos, hogy Séguin is besározódik az ügyben, hiszen az RPR vezetőjeként ő is hasznot húzott ebből a rendszerből".

Séguin közölte, hogy becsületsértésért bepereli Contassot-t. Az interjú azon mondatáért jelenti fel politikustársát, amely szerint "Séguin szociális lakást kapott a várostól". Ezt a vezető RPR-politikus cáfolja.

Noel Mamere, a párt nemzetgyűlési képviselője kedden a parlamentben megvádolta magát a köztársasági elnököt is: "Ezt a választási csalást a legmagasabb szinten szervezték. Jacques Chirac fedezte ezeket a ténykedéseket, amelyek egészen 1977-ig nyúlnak vissza" - mondta. A zöld politikus szerint az ügy várhatólag "a köztársaság egyik legnagyobb botrányává" fajul, és a 15 személy ellen indított eljárás csak a jéghegy csúcsa.

Az RPR frakcióvezetője, Jean-Louis Debré a házbizottság sürgős összehívását követelte a zöld képviselő kijelentéseinek megvizsgálására. A jobboldali politikus a házszabálynak arra a kitételére hivatkozik, amely a nemzetgyűlési palotából való ideiglenes kizárással rendeli sújtani azt a képviselőt, aki "sértést, provokációt, fenyegetést címez a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, a kormány tagjainak és az alkotmány által megjelölt választott testületeknek".