Vahhábitákra vadászik a szerb rendőrség

További vahhábiták bujkálhatnak a Szandzsákban, így a szerb rendőrség a pénteki négy terrorista elfogása után is folytatja a hajtóvadászatot, jelentették belgrádi lapok. Vasárnap a hatóságok fegyvereket találtak egy faluban a pénteken felderítetett kiképzőtábor közelében.

Belgrádi sajtójelentések szerint a szerb rendőrség terrorakciókra készülő vahhábitákra vadászik a muzulmánok lakta dél-szerbiai Szandzsákban. Miután pénteken megtalálták az iszlám szélsőséges áramlatához tartozók egyik kiképzőtáborát, és őrizetbe vettek négy embert, a rendőrök a hét végén is folytatták a kutatást társaik után.

Több belgrádi lap egybehangzó értesülése szerint a Novi Pazartól csaknem húsz kilométerre nyugatra lévő táborban a rendőrségi akció kezdete előtt egy nappal még harminc ember tartózkodott. A Danas című újság neve elhallgatását kérő rendőrségi informátora elmondta, hogy a csoport állandóan változtatta a helyét, és körülbelül egy hónapja tartózkodott a pénteken felderített táborban.

Fegyvereket találtak

A Glas úgy értesült, hogy vasárnap a rendőrök hordóba rejtett fegyvereket találtak egy kis faluban, néhány kilométerre a két nappal korábban megtalált kiképzőtábortól.

A Vecernje Novosti a Szandzsákban tevékenykedő több tucat vahhábita fegyveresről hallott, akiknek egy része külföldön kapott kiképzést. Feltételezhető, hogy valóban többen lehetnek, mivel a pénteki akcióban elfogott öt férfi közül egy bilinccsel a kezén megszökött, nyilván arra számítva, hogy segítőkre talál.

A rendőrség által lefoglalt nagy mennyiségű fegyver belgrádi értesülések szerint Koszovóból érkezett a Szandzsákba. A Danasnak nyilatkozó rendőrségi vezető szerint a csoport a szandzsáki iszlám közösség, és annak vezetője, Muamer Zukorlic mufti ellen tervezett támadást. Maga Zukorlic a lapnak nyilatkozva kárhoztatta a szerb államhatalmi szerveket, hogy eddig nem vették komolyan a vahhábiták jelentette veszélyt.

Több ezren lehetnek

A szunnita iszlám szélsőséges ágának követői pár éve jelentek meg Dél-Szerbiában, ma már több ezerre teszik a számukat. Belgrádi sajtójelentések rendszeresen beszámolnak erőszakos terjeszkedésükről, és terrorista szervezetekhez fűződő feltételezett kapcsolataikról.

A bigottságig puritán vallási irányzat követői tavaly nyáron megakadályozták egy belgrádi rockegyüttes Novi Pazarba tervezett koncertjét, ősszel pedig lövöldözésig fajuló incidenst provokáltak a szandzsáki székváros egyik dzsámijánál, emlékeztetnek a belgrádi lapok.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32