Elfogták Daniel Pearl gyilkosát

Rendőrségi jelentések szerint a Karacsiban letartóztatott al-Kaida terroristák között azonosították a Wall Street Journal januárban eltűnt újságírójának egyik gyilkosát.
A rendőrség neve elhallgatását kérő tisztviselője szerint az elkövetőt egy pakisztáni fogvatartott azonosította. Fazal Karim, akit egyelőre nem gyanúsítanak az újságíró meggyilkolásával kapcsolatos ügyben, 10 ember közül azonosította az elkövetőt. Binalsibot, a szeptember 11-i merényletek egyik fő szervezőjét, és társait egy szeptember 14-i razzia során tartóztatta le a pakisztáni rendőrség.

Muszaraf elnök szerint a letartóztatás egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a pakisztáni hatóságok sikeresen törték meg az országban bujkáló terroristák ellenállást. Ezeknek a tényeknek a tükrében beigazolódhat az a régóta fennálló feltételezés, miszerint az al-Kaidának is köze volt az újságíró elrablásához.

Előzmények

Pearl feldarabolt holttestére májusban találtak rá egy Karacsi közelében lévő elhagyott épület mellett. A 39 éves újságíró január 23-án tűnt el Karacsiban, amikor szélsőséges iszlám fegyveresekkel akart találkozni, hogy egy meghiúsult terrormerénylettel kapcsolatban gyűjtsön adatokat. Az egyik merénylő feltételezhetően tagja volt az al-Kaidának.

Az újságíró eltűnését követően az Egyesült Államok pakisztáni nagykövetsége zsaroló leveleket kapott, amelyekben az elrablók tálib fegyveresek szabadon bocsátását követelték. A szabadon bocsátáshoz 24 órás határidőt szabtak, ennek leteltével kivégezték az újságírót.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25