Nem bocsátják el a pedofil papokat

Élő televíziós közvetítésben kértek bocsánatot az amerikai püspökök a papok által elkövetett bűnökért, nevezetesen a szexuális zaklatásokért, amelyeket az elmúlt évtizedekben követtek el fiatalkorúakkal szemben. A pedofil papokat azonban nem bocsátják el az egyházi szolgálatból.
Dallasi konferenciájukon történelmileg egyedülálló dokumentumot fogadtak el az Egyesült Államok római katolikus egyházának főpapjai - jelentette a Magyar Rádió tudosítója. Eszerint nem láthat el többé lelkipásztori feladatot olyan ember, akiről bebizonyosodott, hogy akár nagyon régen is szexuálisan molesztált ifjakat. A hívek és a sajtó nagy részének erőteljes nyomása ellenére a dokumentum azonban nem tartja szükségesnek, hogy a bűnbeesett papokat végleg elbocsássák az egyházi szolgálatból.

Papok maradhatnak tehát továbbra is, csak például nem prédikálhatnak. Jóllehet sokan reménykedtek, hogy lemondanak ezek után azok a püspökök, akikről bebizonyosodott, hogy különböző áthelyezésekkel fedezték a leleplezett papokat, ám a dallasi konferencián ez szóba sem került.

Bocsánatkérés

Gregory bíboros, a püspöki kar elnöke ugyanakkor minden amerikai püspök nevében bocsánatot kért a papok által megbántottaktól és azért is, hogy "az egyház tragikus lassúsággal válaszolt a kihívásra, amit a szexuális zaklatások okozta lelki borzalmak jelentenek".

A püspöki konferencia a tekintetben is példátlan eseménynek számít, hogy azt a hírtelevíziók élőben közvetithették.

Eddig egyébként négy püspök és kétszázötven pap mondott le megbízatásáról vagy veszítette el azt pedofil vádak miatt - írja a BBC. A botrány Paul Shanely bostoni pap letartóztatása után robbant ki. Az Elidegenített Fiúkért Missziót 1970-ben beindító, nyugalmazott lelkész ellen egy most 24 éves egykori áldozatának vallomása alapján indult eljárás. Azóta a folyamatosan gyarapodó feljelentések miatt eddig két pap követett el öngyilkosságot, egyre pedig rálőttek. Összesen háromszáz esetben indítottak eljárást pedofil egyházfik ellen, a kártérítési perek végösszege több száz millió dollár lehet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25