Alkotmányellenes az amerikai zászlóeskü szövege

Alkotmányellenesnek találta az amerikai állami iskolák zászlóeskü szövegének "egy nemzet Istenben" kiegészítését a kaliforniai fellebbviteli bíróság szerdán. George W. Bush amerikai elnök szerint a döntés nevetséges.
Alkotmányellenesnek találta az állami iskolákban kötelezően minden nap elmondandó úgynevezett zászlóeskü egyik részét egy amerikai fellebbviteli Bíróság. A kifogásolt mondatrész az "egy nemzet Istenben", amelybe az "Istenben" szó csak egy 1954-ben hozott kongresszusi döntés után került be.

A testület azzal indokolta határozatát, hogy "az eskü jelenlegi szövege tartalmaz egy megengedhetetlen vallásos kiegészítést, amely azt sugallja a nem hívőknek, hogy ők kívülállók, nem tagjai a közösségnek. Ugyanakkor a hívőknek azt az érzését erősití, hogy ők a beavatottak, a politikai közösség kedvezményezettjei." Egyben azt is jelenti, hogy az eskütevő nem csak az amerikai zászló képviselte értékekre, hanem a monoteizmusra is felesküszik.

A Pledge of Allegiance (zászlóeskü) szövege:
I pledge allegiance to the flag of the United States of America, and to the Republic for which it stands, one nation under God, indivisible, with liberty and justice for all.

A zászlóeskü első változata 1892-ben tűnt fel. Ezt először 1924-ben módosították, majd az 1942-es változatot hivatalosan is elismerte a kormány. 1954-ben Dwight D. Eisenhower elnök támogatásával bekerült a szövegbe a most kifogásolt frázis is.

Megtagadhatják az esküt

A bíróság szerint azt is figyelembe kell venni, hogy az 1954-es kiegészítés egy olyan időszakban született, amikor a kormány nyilvánosan nagy súlyt helyezett az ateista kommunizmus elleni harcra. Amennyiben a háromtagú testület döntése érvényben marad, úgy kilenc állam iskolásai megtagadhatják a zászlóesküt. A liberálisnak tartott bíróság hatásköre a következő államokra terjed ki: Alaszka, Arizona, Kalifornia, Hawaii, Idaho, Montana, Nevada, Oregon és Washington.

A szenátus az eskü mellett

A szövetségi és állami kormányzatok még fellebbezhetnek a döntés ellen. A szenátus mindesetre egy, a jelenlegi eskü szövegét támogató határozatot szavazott meg 99-0 arányban. Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője szerint George W. Bush amerikai elnök nevetségesnek nevezte a bíróság döntését. Fleischer hozzátette, hogy a kaliforniai határozatot hibásnak tartják, és keresik annak lehetőségét, hogyan tudná az igazságügyi minisztérium megoldani ezt a problémát. Szerinte az amerikai emberek se pártolják a szövegváltoztatást. A kormány azt hangsúlyozza, hogy "az Istenben"-nek minimális vallási tartalma van.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37